Keresés
… Érettségivel kapcsolatos információk Kedves 11-12. osztályosok! Néhány hasznos információ azoknak, akik őszi érettségit szeretnének tenni: … (1211 Budapest Tanműhely köz 7.) lehet. Jelentkezési határidő: szeptember 5. Szükségetek lesz igazolványra, …
… könyörtelen kór, amely három éve fonta körülötte egyre szorosabbra és erősebbre végzetes hálóját. És mi, kollégái … emberséges jelleme és figyelmes, nyitott attitűdje határozta meg. Sokoldalúsága és magasfokú intelligenciája … diákjait egyaránt tisztelte, őszinte érdeklődéssel fordult feléjük. Környezetének problémáit mély empátiával …
… 2015. szeptember 26-án ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Az ünnepélyen részt vesznek az alapító bencés rend, az önkormányzat és a tankerület képviselői, öregdiákok, az iskola … és diákjai. Az ünnepély keretein belül köszöntjük a 30 éves hattingeni diákcsere küldöttségét. Utolsó módosítás: 2015. …
… és Wirth Gergő 12.B osztályos tanulók beszámolóját olvashatják az eseményről, valamint a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg egy válogatást. A látogatás reggelén 8:30-kor gyülekeztünk az erőmű bejáratánál. Rövid balesetvédelmi …
… 2016 óta ezen a napon kezdődik az iskolákban a Fenntarthatósági témahét , melynek idén kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és tudatos fogyasztás. A … a 8.A osztály csatlakozott a témahétre időzített TeSzedd országos önkéntes szemétgyűjtő kampányhoz. A rossz időjárás …
… Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … a jedlikes diákok és tanárok egyaránt. Csütörtökön sportversenyeket szerveztünk. Az asztalitenisz-bajnokság a … Legnagyobb sikereit a kémiaversenyeken érte el, tavaly 18., az idén 1. lett az OKTV-n és ezzel nem csak a Vermes …
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők kezdeményezésére, a három csepeli párt … projekt keretében újították fel és bővítették ki 2019 és 2023 között. Ennek keretében a korábbi, 1952-ben átadott …
… A legfontosabb szabályok: Az intézmény előtti csoportosulások megelőzésére érdekében reggelente a Tejút utcai … is igénybe vehető (utóbbi 7:45-ig). Az intézménybe érkezéskor a bejáratnál minden foglalkoztatott és diák számára kötelező a testhőmérséklet mérése és vírusölő hatású kézfertőtlenítő használata. Az intézményben …
… Kövesi Sándorné Kövesi Sándorné, Györgyi néni nemzedékek tanára, nevelője volt. … feladatnak tekintette. A nevelőmunkában is következetes, határozott és eredményes volt, hitelességét saját példájával …
… megőrizni valamit abból, amit csak ő tudott adni: hatására próbálunk egy kicsit jobbnak lenni a munkában, a … nyomdokain haladni, méltónak maradni hozzá. És persze, a humora, ami szintén nagyon hiányzik… Sokszor előfordult, hogy egy tanórát követően valamelyik kolléga …
… Kedves Szülők! Mint már Önök előtt is ismert, a Magyar Kormány rendeletet adott ki a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása érdekében. A jogszabály kiemelten foglalkozik az … jelenthet a munkáltató igazolása. Kedves Szülők! A 111/2021.(III.6) Kormányrendelet 2.§.-a elismeri azokat az …