Keresés
… 2015. szeptember 26-án ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Az ünnepélyen részt vettek az alapító bencés rend, az önkormányzat és a tankerület képviselői, öregdiákok, az iskola … diákjai. Az ünnepély keretein belül köszöntöttük a 30 éves hattingeni diákcsere küldöttségét. …
… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat. Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos betegség gyötrő kínjaiban szenvedtél, … is megcsodálhatták munkálkodásod eredményét. Pályádat a Jedlik Ányos Gimnáziumban kezdted el és fejezted be. …
… INTEReST (Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning) Időtartam: … tantárgyak tanulása és tanítása a partnerországokban. Résztvevő országok: Litvánia, Magyarország, … és próbálnak ki. Bővebb információk ezen az oldalon találhatók. 2019. március 17-23. között mi látjuk vendégül …
… Nemzetközi Őssejt-nap Március 14-én a 10.B TT-s csoportja és a 11. évfolyamos biológia fakultáció érdeklődő … kaptak betekintést. A programot Dr. Dinnyés András professzor (MTA, Szegedi Tudományegyetem Sejtbiológia és Molekuláris … klinikai alkalmazásairól adott elő. A hallgatók megtudhatták, hogy az öregedő társadalmakat érintő betegségek (pl. …
… német tagozatát válaszd-e továbbtanulásod célpontjaként, akkor szeretnélek megerősíteni abban, hogy igen, most is jó … vizsgáról Ha német tagozatra szeretnél jelentkezni, akkor elsőként fontos hangsúlyoznom, hogy nyelvi tagozatot nem … időpontjáról és beosztásáról honlapunkon keresztül tájékozódhatsz. Ugyancsak itt találod a szóbeli vizsga témaköreit és …
… el az adományokat, megmutatva, hogy kis odafigyeléssel is hatalmas segítséget nyújthatunk a nehéz sorsú embereknek. Az összegyűjtött élelmiszereket a Budapest … Bike Maffia önkéntesei juttatják el a budapesti rászorulóknak és hajléktalanoknak. Köszönjük a 6.a és a 9.b …
… A beérkező felvételi jelentkezési lapok feldolgozása után határozzuk meg azt az írásbeli felvételin elért … a vizsgák beosztásáról itt, a honlapon tájékozódhatnak 2026. február 27-től. A szóbeli vizsgákra a következő időpontokban kerül sor: 2026. március 04 – 05 -én 8-14 óráig a nyolcévfolyamos …
… első munkanap végéig – 2026. január 30-án, 16 óráig – nyújthatja be írásban, illetve amennyiben az elektronikus … a programfelületen keresztül elektronikusan továbbíthatja közvetlenül a vizsgaszervező intézményhez. Az erre szolgáló űrlap innen tölthető le . A határidő jogvesztő. A vizsga eredményéről kiállított …
… Dublinba Kedves Jedlikes Diákok! Közeledik a jelentkezési határidő (január 31.) a dublini tanulmányi útra! Ha … 16-23 között. Ne hagyd ki ezt a kalandot! Fedezd fel Írország szívét, miközben fejlődik az angolod! Délelőtt … angol nyelvi környezet Interaktív órák, lelkes tanárok Gyors fejlődés, sok beszéd, még több élmény 🌍 Délutáni …
… A Mikszáth mini tudósjelöltjei a Jedlik laborban 2025.11.18-án Holczer József tanár úr látta vendégül a … Iskola harmadik osztályos diákjait, akikkel a Jedlik laborjában végeztek kísérleteket. Ritkán adatik meg, hogy ilyen … is kalandozni a tudományok világában. Mindenkinek hatalmas élmény volt a közös kísérletezés. Talán jönnek …
… Kékesi Attila tanár urak kíséretében. Az alábbiakban Kiss Dorka Veronika 11.B és Szántó Natália 11.D osztályos tanulók beszámolóját olvashatják az eseményről, valamint a látogatás során készült fényképekből tekinthetnek meg egy válogatást. A …
… Harangozó Kinga Laura (12.A) Örvendi Rebeka (11.C) Sándor Lelle (9.E) Vágó Zsófia (11.E) Eredmény: IV. helyezést … helyezés. Fiú váltó (4x1500 m) csapat tagjai: Mohl Zsombor (12.C) Pataki Zsombor Milán (12.A) Udut Ádám (11.E) … 2025.10.11-én került sor Nyíregyházán. A versenyre hat Jedlikes csapat vívta ki a továbbjutást. A lányok …
… a kreativitással és motivációval kapcsolódik, és forrása lehet a természet, művészet, emberi tapasztalatok, de … diákjainkat. Arról, hogy ez mennyire sikerült, sokszor csak évek múlva kapunk visszajelzést, vagy még akkor sem. … a diákjainkat, mik azok a mondatok, amelyek buzdítóan hatottak rájuk, a munkájukra, a tanulásra. Iskolánk …