Keresés
… részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Krassói Kornélia, iskolánk korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára. Gratulálunk! Krassói Kornélia az ELTE TTK matematika-fizika szakán szerzett középiskolai tanári …
… Lengyel Géza tanár úr lovagi kitüntetése A Magyar kultúra napja alkalmából Lengyel Géza … Alapítvány a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta a kortárs irodalom érdekében kifejtett életművéért. Utolsó …
… idejét. 1939-ben vizsgázott, majd 1940-41-ben a Trefort utcai mintagimnázium gyakorló tanára lett. 1941-től a Hadügyminisztérium … párton kívüli volt, két év múlva lemondatták. Így került a Jedlik Ányos Gimnáziumba 1962-ben, ahol 1977-ig, a …
… kapcsolattartójaként. Számtalan matematika szakkör és tábor szervezésében, vezetésében vett részt Váctól … és nyolcévfolyamos gimnáziumi matematika tankönyvek lektorálásában, közép-, és emelt szintű érettségi feladatok … dolgozatok javításának felülvizsgálatában, tagja volt országos matematikaversenyek zsűrijének. Közreműködött az …
… már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … szünetekben pedig egészséges ételekkel versengtek. Szerdán sor került a Kenguru matematika verseny pályázatainak … a 10. E, a 9. C és a 11. C osztály. A JEDLIK NAPI KITÜNTETETTEK NÉVSORA: TALENTUM TALLÉR Jónás Károly 9.A; …
… tanítás nélküli munkanapon a Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után szekcióelőadásokon vettünk részt. A választható … volt katasztrófavédelmi bemutató, továbbtanulási és pályaorientációs szekciók, tai chi, kreatív műhely, és iskolánk … válogatón, a Bolyai, Zrínyi, Kenguru és Varaga Tamás matematikaversenyeken szerepelt az országos döntőben – …
… Helmut Auffermann (06.01.1937 – 01.04.2024) Fájó szívvel tudatjuk mindazon egykori kollégánkkal és diákjainkkal, akik ismerték és … számára igazi példakép volt. Személyében mindenekelőtt a Jedlik Ányos Gimnázium, annak régi és jelenlegi tanárai és …
… hívó szót és kisegítette iskoláját, ha arra szükség volt. Korán szakosodott a történelem tanítására. Szakmai tudása, … ú.n. társadalmi munkát is. Részt vett az iskola akkori vezetőségének munkájában, az iskola előtt álló feladatok … Mint kiváló pedagógus, jól ismerte az iskolán kívüli programok jellemformáló, közösségalakító, maradandó élményt …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… Annak a generációnak a tagja, amely az ötvenes években az ország legtehetségesebb tanáraiból verbuválódott, betöltendő … távozása utáni űrt a gimnáziumban. 45 évi működése során nyolc osztálynak volt osztályfőnöke, tanítványainak … nem maradt el a hivatalos méltatatás sem. Többek között kitüntették Csepeli Gyermekekért Díjjal (1992), Németh …