Keresés
… 2007-08 - OKTV - Első forduló Első forduló MATEMATIKA Tanuló … Zoltánné Radnai Tamás 12.a Dr. Sebestyén Zoltánné INFORMATIKA II. Tanuló … Elekné Becz Beatrix Varga Tamás 12.a Elekné Becz Beatrix INFORMATIKA I. Tanuló …
… 2007-08 - OKTV - Országos döntő Országos döntő Informatika I. Tanuló …
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott egyházi iskolája. 1948-ban, az államosításkor jól szervezett, igényes és ugyanakkor családias …
… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life …
… 20-24. között megrendeztük a Jedlik Napokat. Vetélkedők, sportversenyek, kiállítások, iskolai koncert, kísérletek, … az iskolanapokat. Pénteken Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után minden diákunk érdekes előadásokon vett részt, … Hat végzős diák veheti át ebben az évben a díjat, akik 2025 nyarán részt vettek a II. PET Kupa folyótakarító …
… Környezetvédelmi Emlékverseny, amely a fiatalokat minden korosztályban környezettudatosságra és egészségesebb … és úgy gondolom, hogy a verseny három levelező fordulója által a diákok a legfontosabb környezetvédelemmel … célja a környezet védelme. Ruha Tábita, a Curie Verseny jedlikes csapatának tagja, a The Ice/Bear Project riportere …
… Dr. Korondi Péter: Lehetnek-e érzelmeik az otthonunkban megjelenő … robotoknak? Felvétel időpontja k, 11/18/2014 - 01:00 Dr. Korondi Péter, az MTA professzora, a BME Mechatronika, Optika és Informatika tanszékének vezetője a Tudatos Tudós Támogatás … Dr. Korondi Péter, az MTA professzora, a BME Mechatronika, Optika …
… nyelvvizsgák, stb.). A program egyaránt volt informatív és szórakoztató. Utolsó módosítás: 2026. 06. 02. …
… irányultság 60 0006 német nyelv 62 0007 élsportolói 64 A szóbeli vizsgákra a következő időpontokban kerül sor: 2026. március 04 – 05 -én 8-14 óráig a nyolcévfolyamos …
… programozás Farkas Dániel: adatkezelő NYÁK tervezés (szenzorok), programozás, tervezés Kerényi Zsombor: közösségi … https://www.facebook.com/profile.php?id=61569333702227 https://www.youtube.com/@rsdspaceengineering Utolsó módosítás: 2026. 03. 11. – 14:04 Galéria …
… Szóbeli felvételi beosztás 2025. Szóbeli felvételi vizsgára azokat a jelentkezőket … 76 0002 természettudományi 72 0003 angol nyelv 72 0004 német nyelv 61 0005 digitális kultúra 67 0006 élsportolói 65 A szóbeli vizsgákra a következő időpontokban …
… Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. január 28-án a Prizma-Junior Zrt. központi konyháján az MVM bejelentése alapján … 27-én 10 óráig lemondhatja azt. Az áramszünet a Szolgáltató informatikai rendszerét is érinti, így január 29-re lemondani …
… az alábbi linken: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/103463 Utolsó módosítás: 2025. 03. 18. – 21:47 …
… 72940963081 72965718011 73097833306 73395954570 Angol tagozat 72623965905 72693993979 72701615690 … 72943871475 72944199374 72948502886 73168066856 Informatika tagozat 72767307136 72777359350 72802118656 … 72937869918 72998996748 73060805111 73077072715 Élsportolói tagozat 72632557482 72669025985 72681248050 …