Keresés

… A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: volt kötélhúzás, vízibomba, … focibajnokságot a 11.E osztály csapata nyerte. A játékosok: Orosz Bálint, Esmat Zeki, Takács Gergely, Ficza Barnabás, …

… belül idén is megszervezte a Föld Napi Vetélkedőt, amelyen 17 csapat vett részt. A vetélkedő mottója: „Senki nem … amit megtehet, az kicsiny” (Edmund Burke) A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban minden csapatnak le … is kapott az iskolánkban éppen akkor zajló Erasmus+ programban résztvevő külföldi diákoktól. A nagyobbak …

… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém volt az iskolámmal, a … tudományegyetemen és négy év után a jogtudományok doktorává avattak. Közigazgatási pályára kerültem, …

… Über die Schule Auf der Csepel-I​​nsel stand damals, vor dem II. Weltkrieg kein Gymnasium, die Schüler fuhren … werden. Ein paar Wörter übe​r die Schule Der erste Direktor war Hugó Vályi Benediktiner, da die Benediktiner bis zu … Gruppe unserer Schüler die Möglichkeit, an einem Austauschprogramm mit dem Gymnasium der Stadt Hattingen teilzunehmen …

… egy szebb holnapot... Arany János   12.A Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az … Ám nem a verselemzés, a koszinusztétel és a dualizmus kora voltak az egyetlen leckék, amiket itt kaptunk. … megenni a szendvicsedet, hogy ha valaki valamit nem tud, akkor a többiek mindig kisegítik, még ha nem is a jó válasszal. …

… Az informatika tagozat szóbeli témakörei A szóbeli felelet a … számítógép hardver és szoftverfelépítése, komponensei Információelmélet, az adatok tárolása, egységei Be- és kimeneti … állományok másolása, mozgatása, átnevezése, törlése. Programok futtatása. Lemez formázása, használhatóságának …

… Kielce 2015 A lengyelországi Kielce városa EU-támogatással nemzetközi projektet … között. Az eseményen Kielce testvérvárosaiból – a németországi Gothából, a romániai Bacauból, az ukrán Vinyicából, … különbözőségek elfogadása és tiszteletben tartása. A programban szerepeltek (a teljesség igénye nélkül) a …

… tovább bővült, az talán már nem véletlen. 2001-ben Krassói Kornélia matematika-fizika szakos tanárnőnket kérte meg … egy svéd gimnázium diákjait és segítsünk nekik magyarországi programjuk kialakításában - vállaltuk. 2002-ben … ( www.vrg.se ) már kétszer is meglátogatta iskolánkat 2006-ban és 2007-ben. A legnagyobb élményt az ő előadásuk …

… ways to Science: Empowering project-based learning for interdisciplinary science education Rövid cím: SCIENTIFY … Lithuania Agrupamento de Escolas Daniel Sampaio: Almada, Portugal Támogatási időszak: 2020. szeptember 1.- 2023. … rövidtávú projektek kidolgozása és kipróbálása során. Mi a valóság a könyvekben, filmekben? Mi a mindennapi …

… A CERN egy nemzetközi részecskefizikai kutatóintézet Franciaország és Svájc határán, itt található a világ jelenlegi legnagyobb részecskegyorsítója. A program maga egy egynapos részecskefizikai rendezvény volt …

… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … fotókat Kékesi Attila tanár úr készítette.   Az előadások során három kiváló előadó segítségével az őssejtkutatás három …

… INTEReST (Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning) Időtartam: 2018. szeptember – 2020. június A pályázat témája: a … ki. Bővebb információk ezen az oldalon találhatók.   2019. március 17-23. között mi látjuk vendégül …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1963, 1973, 1983, 1993, 2003, 2013-ban … Táncsics Mihály utca 92. Regisztráció:  17-18 óráig Program: Köszöntők Jedlikes diákok műsora Állófogadás …

… és a lépcsőház hidegburkolása is elkészült. Jelenleg a bútorok beépítése, valamint a gépészeti és elektromos … az épületen körbefutó függönyfal-szerkezet, valamint az oktatási szárnyon az árnyékolás is befejeződött. Kiemelte, hogy már az oktatási szárnyakon is a festési munkákat végzik, a …

… tanulmányi úton való részvételre. Úti célunk idén Írország fővárosa, Dublin. A Shetland U. K. Nyelviskola szervezésében a program 2023. június 11.-18-ig (tanítás utolsó hetében … kerül lebonyolításra. A jelentkezők száma korlátozott, ezért amennyiben érdeklődéseteket felkeltettük, …