Keresés
… magára nézve kötelező érvényűként ismer el – kialakításakor különös tekintettel vette figyelembe az 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a … gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló dokumentumok …
… néprajzot is felvettem és harmadik tanári szaktárgyként az angol nyelvet is. Több ízben folytattam diákéveim alatt a … a Szent Orsolya rend budapesti gimnáziumában tanítottam angolt. 1946-ban néprajzból doktoráltam. Három gyermekem … miatt a tanítást átmenetileg abbahagytam. Azonban 1948-ban angol nyelvből alapvizsgát tettem. Folyamatosan végeztem …
… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém volt az iskolámmal, a … tudományegyetemen és négy év után a jogtudományok doktorává avattak. Közigazgatási pályára kerültem, …
… kerültünk, és innen mentünk nyugdíjba, Márta csak 70 éves korában hagyta ott az iskolát. Kiváló ember volt. Szép, derűt … Jánosra és gyerekeire. János élete végén évekig ápolásra szorult, Márta zokszó nélkül, szeretettel tette a … nyugodj békében! Prekop Gézáné Utolsó módosítás: 2019. 03. 18. – 12:32 Galéria …
… 221 éve született Jedlik Ányos 221 éve, 1800. január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk.” JEDLIK NAPOK 2017 De miért is lett iskolánk éppen róla elnevezve és …
… Arculattervezési pályázat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata ötletpályázatot hirdet a Jedlik Ányos Gimnázium … projekt logóját és arculatát. A projektről Magyarország Kormánya ötmilliárd forinttal támogatja a csepeli … a tervezeten. A pályázati munkák beküldési határideje: 2018. március 26. Díjazás A nyertes pályamunka alkotójának …
… Angol tagozat Iskolánkban hosszú évtizedek óta működik angoltagozat, talán a legnépszerűbb „célpontja” a … szótanulást, nagyobb mennyiségű feladatok végrehajtását. Az angol tagozatos diákoknak minden egyes tanévben heti 5 …
… Dr. Nádi Antalra emlékezünk Dr. Nádi Antal (1942 - 2025) 2025. május 23-án az éppen Hattingenben tartózkodó magyar tanulócsoport német partnereikkel és szüleikkel, egykori és jelenlegi kísérőtanáraikkal, régi …
… 2025-26 - Barcsi Országos angolverseny - A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium idén 24. alkalommal rendezi meg Országos Angol Nyelvi Versenyét 9. és 10. osztályos tanulóknak. Az …
… 2025-26 - Irinyi kémiaverseny - Második forduló Második forduló Az Irinyi János Kémiaverseny budapesti fordulójából iskolánkból mindkét diák továbbjutott az … Gratulálunk! Csatolmányok irinyi_donto.docx …
… 2025-26 - Dusza Árpád Országos Programozási Emlékverseny - Országos döntő Országos döntő A Dusza Árpád Országos Programozási Emlékverseny webprogramozás kategóriájában indult a 0x50545344 nevű …
… Az alábbiakban Ritz István Bendegúz 12.B és Ledács-Kiss Nándor 12.D osztályos tanulók beszámolóját olvashatják az … múltjával, az erőmű felépítésével és szerepével az ország energiatermelésében. Ezt követően Bakos Gábor … turbinát, hanem az égéstermék hőjét is hasznosítják: ezzel vizet forralnak, ami egy gőzturbinát működtet. Így …