Keresés

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök számára is látogatható, így kiváló lehetőséget …

… Tisztelt Felvételizők! A jelentkezési lapok postára adásának … követően lesz megtekinthető itt, a honlapunkon. … Tisztelt Felvételizők! A jelentkezési lapok postára adásának …

… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A korábbi évekhez képest rekordszámú diák jelentkezett a …

… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti …

… egy szebb holnapot... Arany János   12.A Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az … Ám nem a verselemzés, a koszinusztétel és a dualizmus kora voltak az egyetlen leckék, amiket itt kaptunk. … kérni.  Hibázni emberi dolog, legyetek kitartóak. Ha pedig sikerek érik őket, ne bízzák el magukat, és továbbra is …

… összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … a német családok fogadták a magyar diákokat. Eleinte bátortalanok voltunk, hiszen egy idegen környezetbe kerültünk, más kultúrába, más szokásokkal. Hétköznapokon többször is iskolába jártunk a partnereinkkel. Az …

… Alsóban az élet - a 9.B-vel és a 6.A-val Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont … egy-egy programban a lakosság (vagy mint esetünkben: az oktatási intézmények) segítségét kérik. Az önkéntes kutatók … egy-egy programban a lakosság (vagy mint esetünkben: az oktatási intézmények) segítségét kérik. Az önkéntes kutatók …

… Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi  zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky … (A tantárgyköziség erősítése a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) című projekt.  Szeptember 1-től … (A tantárgyköziség erősítése a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) című projekt.  Szeptember 1-től …

… 2019-20 - OKTV spanyol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … Tanára: Calvoné Horányi Enikő   Gratulálunk!   Galéria … Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel …

… 2019-20 - OKTV angol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … került. Tanára: Bor Pálma   Gratulálunk! Galéria … Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel …

… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … szempontból könnyebb megértenünk egymás érzéseit. Ugyanakkor mindenki a saját temperamentumától függően a … Molnár Szilvia Tel.: +36 70 784 6086 Email: molnarsz@jedlik.hu Utolsó módosítás: 2020. 03. 23., h – 09:36 … …

… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … az informatika csoportok. Az iskola épületét egy több mint 22 milliárd forintos költségvetésű, négy éven át tartó … amely napjainkig nagyon szép sikereket hozott tanulmányi versenyeken és egyetemi felvételek szempontjából egyaránt. A …

… sza​ktárgyakból. 1930-ban bölcsészdoktori okleve​​let szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig … Tejút utcai Általános Iskola vette fel nevét. ​A Jedlik Oktatási Stúdió újra kiadta Vermes Miklós fizika … Tejút utcai Általános Iskola vette fel nevét. ​A Jedlik Oktatási Stúdió újra kiadta Vermes Miklós fizika …

… ways to Science: Empowering project-based learning for interdisciplinary science education Rövid cím: SCIENTIFY … Lithuania Agrupamento de Escolas Daniel Sampaio: Almada, Portugal Támogatási időszak: 2020. szeptember 1.- 2023. … A projektről készült ebook Csatolmányok scientify-ebook.pdf … Iskolánk második Erasmus + programja is elnyerte az …

… Schulferien Freizeit, Hobbys Familienfeste Reise, Urlaub Restaurant Einkauf im Supermarkt Sport   Szóbeli feleletek értékelé​​se Tartalom: 10 pont … Reise, Urlaub Restaurant Einkauf im Supermarkt Sport   Szóbeli feleletek értékelé​​se Tartalom: 10 pont …