Keresés

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök számára is látogatható, így kiváló lehetőséget …

… a hattingeni diákcsere-kapcsolat Fennállásának 40. évfordulójá​t ünnepelte a Jedlik Ányos Gimnázium abban az évben, amikor a diákcserében résztvevő első csoportok külföldi utazására sor került. 1200 km távolság, …

… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a … Azok a tanulók, akik a döntőbe jutottak, a felsőoktatási felvételi pontrendszerben akár 100 intézményi … Azok a tanulók, akik a döntőbe jutottak, a felsőoktatási felvételi pontrendszerben akár 100 intézményi …

… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti …

… egy szebb holnapot... Arany János   12.A Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az … Ám nem a verselemzés, a koszinusztétel és a dualizmus kora voltak az egyetlen leckék, amiket itt kaptunk. … megenni a szendvicsedet, hogy ha valaki valamit nem tud, akkor a többiek mindig kisegítik, még ha nem is a jó válasszal. …

… összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … a német családok fogadták a magyar diákokat. Eleinte bátortalanok voltunk, hiszen egy idegen környezetbe kerültünk, … hiszen mégis csak egy gyönyörű hely. Voltunk ezenkívül paintballozni és levittük őket egy egynapos kirándulásra …

… 2016-17 - Elsősegélynyújtó verseny - Területi forduló Területi forduló Elsősegélynyújtó Verseny - Magyar Vöröskereszt … Versenyen, és annak előkészítő kurzusán. A területi fordulóban a 10. B osztály tanulói (Götz Ágnes, Kardos Nikol, …

… Alsóban az élet - a 9.B-vel és a 6.A-val Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont … egy-egy programban a lakosság (vagy mint esetünkben: az oktatási intézmények) segítségét kérik. Az önkéntes kutatók … egy-egy programban a lakosság (vagy mint esetünkben: az oktatási intézmények) segítségét kérik. Az önkéntes kutatók …

… Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi  zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky … (A tantárgyköziség erősítése a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) című projekt.  Szeptember 1-től … (A tantárgyköziség erősítése a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) című projekt.  Szeptember 1-től …

… 2019-20 - OKTV spanyol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. március 13-a utáni döntőit nem rendezte meg, az addig …

… 2019-20 - OKTV angol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. március 13-a utáni döntőit nem rendezte meg, az addig …

… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … szempontból könnyebb megértenünk egymás érzéseit. Ugyanakkor mindenki a saját temperamentumától függően a … Molnár Szilvia Tel.: +36 70 784 6086 Email: molnarsz@jedlik.hu Utolsó módosítás: 2020. 03. 23., h – 09:36 … …

… végezte el. 1928-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet matematika-fizika-kémia sza​ktárgyakból. 1930-ban bölcsészdoktori okleve​​let szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig … Tudomány Egyetemen. 1935-ben került a Budapesti (fasori) Evangélikus Gimnáziumba, ahol matematikát, fizikát és …

… ways to Science: Empowering project-based learning for interdisciplinary science education Rövid cím: SCIENTIFY … Lithuania Agrupamento de Escolas Daniel Sampaio: Almada, Portugal Támogatási időszak: 2020. szeptember 1.- 2023. … A projektről készült ebook Csatolmányok scientify-ebook.pdf … Iskolánk második Erasmus + programja is elnyerte az …