Keresés

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor … azoknak az elhunytaknak a hozzátartozói, akik testüket oktatási célra ajánlották fel. Igaz a mondás: Mortui vivos … azoknak az elhunytaknak a hozzátartozói, akik testüket oktatási célra ajánlották fel. Igaz a mondás: Mortui vivos …

… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A korábbi évekhez képest rekordszámú diák jelentkezett a …

… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti …

… Ányos Gimnázium a Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulójának. A 156- legfeljebb ​négyfős- csapat 16 iskolából … ismertető várta. Később megkapták a versenypéldák egy-egy sorozatát a megoldásokkal. A 60 perc, amíg a verseny tar​tott, igen gyorsan elszaladt és már csak a gimnázium tanárainak maradt az …

… összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … jó a hangulat, bár a diákok nem annyira fegyelmezettek. Az oktatási rendszerük hasonló, bár egy tanítási óra 1,5 órás, … jó a hangulat, bár a diákok nem annyira fegyelmezettek. Az oktatási rendszerük hasonló, bár egy tanítási óra 1,5 órás, …

… 2018-19 - Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny - Országos döntő Országos döntő Az Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny …

2021-22 - Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny - A budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium ismét meghirdette az országos …

2021-22 - Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny - A budapesti Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium ismét meghírdette az országos  "2+1" Irodalmi és Filmes Versenyt. Az írásbeli …

2021-22 - Kindler-Láng fenntarthatósági verseny - Szeptember … melyen Szabó Zsófia (10.A) III. helyezést ért el. A többfordulós, teszt-, esszé- és szóbeli feladatokat is tartalmazó … között Herman Ottó, Xantus János, Irinyi János, Eötvös Loránd, Jedlik Ányos, Bugát Pál, Semmelweis Ignác, Kulin …

… Alsóban az élet - a 9.B-vel és a 6.A-val Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont … - citizen science - már évtizedek óta működő kutatási forma, amelyben a hivatásos kutatók egy-egy programban a … sikerességéhez.)  Az „Alsóban az élet” programmal egy országos szintű talajélet- és talajegészség-felmérés …

… Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi  zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky … az INTEReST „Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning” (A … … Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi  zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky …

… 2020-21 - Országos Angol Nyelvi Verseny -  A barcsi Országos Angol Nyelvi Verseny szóbeli döntőjébe jutott:   … Mihály 10.C, tanára: Éryné Gerencsér Ágnes; Nyírő Csongor Péter 10.D, tanára Nagy Andrea   Gratulálunk! Galéria … …

… 2019-20 - OKTV spanyol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt. … Így az OKTV spanyol nyelv I. kategóriában   Nehéz Kata Orsolya (12.A)  a 24. helyezést érte el.   Tanára: Calvoné …

… 2019-20 - OKTV angol nyelv - Az Oktatási Hivatal az országos vészhelyzetre való tekintettel az OKTV 2020. … döntőit nem rendezte meg, az addig megrendezésre került fordulóban elért eredmények alapján hirdettek végeredményt.   …   Krajewski Marcel (12.A)  a 36. helyre került. Tanára: Bor Pálma   Gratulálunk! Galéria … Az Oktatási Hivatal az …