Keresés

… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben indította el kollégájával az informatika tagozatot, mely azóta is az egyik legnépszerűbb …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos betegség gyötrő kínjaiban szenvedtél, … kaptak, vagyis első helyezést értek el. A csoport az 1984-85-ös tanévben például összesen 26 alkalommal lépett …

… értelemben krízishelyzet állt elő. A krízishelyzetek normál esetben is elkerülhetetlen velejárói minden ember … helyzetre, amelynek kezelése mindenkitől új megküzdési módok és készségek kialakítását igényli. Ezért fontos, hogy ne … korábbi rutinjainkat! Alakítsunk ki otthon is egy követhető napi menetrendet meghatározott időbeosztással, amelybe …

… Informatika A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az IIF programba … érdekében az oktatás a legújabb szoftvereken történik, a 2016/17-es tanévtől kezdődően ​Windows 10 illetve Office … számítógépen. Ezt kiegészíti még egy 15 géppel felszerelt nyelvi terem, valamint az aulákban és a könyvtárban …

… éves a Jedlik Ányos Gimnázium Felvétel időpontja szo, 09/26/2015 - 19:30 A Jedlik Ányos Gimnázium 2015. szeptember 26-án ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Az ünnepélyen részt vettek az alapító bencés rend, az önkormányzat és a tankerület képviselői, öregdiákok, az iskola …

Xmas Party 2014. Felvétel időpontja cs, 12/18/2014 - 01:00 Mint …

… Megújult a közétkeztetés Felvétel időpontja h, 09/28/2015 - 11:00 2015. szeptember 1-től megújult a közétkeztetés, melynek … finomabb, egészségesebb ételeket kaphatnak táljácukra. … 2015. szeptember 1-től megújult a közétkeztetés, melynek …

… in the final two years. All the students learn two foreign languages, they can choose from English,​​ German, … been focusing on nurturing environmental awareness since 2015 both in and outside of school. Our students have made a … and the endeavor to continue their project. In 2016, our school delegates went to Csepel’s sister city, …

… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti …

… a főszerep idén is a szórakozásé és a nyári szünetre való hangolódásé volt.   DÖK-NAP   2018. június 15., 9.00-12.00 … PÉTER VIGYÁZZ, KÉSZ, RÖPI! RÖPLABDA (jelentkezni kell!) TORNATEREM NŐI TESTNEVELŐK FŐZD LE A MÁSIKAT! BOGRÁCS, GRILL … SARKA FÖLDSZINT 9.D LANPARTIZZ! JÁG-LAN I1, I2 9.A RESPECT FOR RIVAL KICK-BOKSZ BEMUTATÓ KISTORNATEREM LEHOTA KRISZTINA+ …

… kerültünk, és innen mentünk nyugdíjba, Márta csak 70 éves korában hagyta ott az iskolát. Kiváló ember volt. Szép, derűt … Jánosra és gyerekeire. János élete végén évekig ápolásra szorult, Márta zokszó nélkül, szeretettel tette a … Márta fájós lábait. Nagy volt a munkabírása, de sokszor állította az élet próbatétel elé. Legyőzte a rákot, és …

… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló … legelső diákcserének! Különleges élményt jelentett, hogy magyar diákok között is volt olyan résztvevője a csoportnak, … fall-dieser-schueleraustausch-wird-zur-familiengeschichte-id217412015.html ), de olyan tanulónk is volt, aki Hattingenben …

… A nem éppen ideális időjárás ellenére az U-20 korcsoportban, 1,75 kg-os szerrel Raffay Csanád 44,93 m-es egyéni … rekordot dobva harmadik helyezett lett. Fedettpályás U-16 Atlétikai Magyar Bajnokság, Budapest, február 06 – 07. …

… - Kerületi vers- és prózamondó verseny - A kerületi német nyelvű vers-és prózamondó versenyen  7.- 8. osztályos … Bernhauser Bernadett Gratulálunk! … A kerületi német nyelvű vers-és prózamondó versenyen  7.- 8. osztályos …

… Farkas Emese Jázmin 5.a Sakk bajnokság 3. helyezett Szomorjai Bercel 8.a 5. helyezett Magos Benedek 8.a Gratulálunk! … Farkas Emese Jázmin 5.a Sakk bajnokság 3. helyezett Szomorjai Bercel 8.a 5. helyezett Magos Benedek 8.a Gratulálunk! …