Keresés

… augusztusban a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában dolgozott filmproducerként. Idén márciusban a New York-i Tudományos Akadémia kérte fel, hogy ossza meg … a sikeres innovációról . Továbbá idén októberben Magyarországot fogja képviselni Brüsszelben a harmadik AsiaEurope …

… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … és nyelvi termek, könyvtár, színházterem és egy 1500 négyzetméter területű sportcsarnok is helyet kapott. Az …

… éves a Jedlik Ányos Gimnázium Felvétel időpontja szo, 09/26/2015 - 19:30 A Jedlik Ányos Gimnázium 2015. szeptember 26-án ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Az ünnepélyen részt vettek az alapító bencés rend, az önkormányzat és a tankerület képviselői, öregdiákok, az iskola …

… Együtt szaval a nemzet Felvétel időpontja cs, 01/22/2015 - 01:00 A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program a … öt kontinens valamennyi magyar nyelvű iskolájában. … A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program a …

… Megújult a közétkeztetés Felvétel időpontja h, 09/28/2015 - 11:00 2015. szeptember 1-től megújult a közétkeztetés, melynek … finomabb, egészségesebb ételeket kaphatnak táljácukra. … 2015. szeptember 1-től megújult a közétkeztetés, melynek …

… in the final two years. All the students learn two foreign languages, they can choose from English,​​ German, … been focusing on nurturing environmental awareness since 2015 both in and outside of school. Our students have made a … and the endeavor to continue their project. In 2016, our school delegates went to Csepel’s sister city, …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … is megcsodálhatták munkálkodásod eredményét. Pályádat a Jedlik Ányos Gimnáziumban kezdted​ el és fejezted be. …

… tovább bővült, az talán már nem véletlen. 2001-ben Krassói Kornélia matematika-fizika szakos tanárnőnket kérte meg … egy svéd gimnázium diákjait és segítsünk nekik magyarországi programjuk kialakításában - vállaltuk. 2002-ben … ( www.vrg.se ) már kétszer is meglátogatta iskolánkat 2006-ban és 2007-ben. A legnagyobb élményt az ő előadásuk …

… az érdeklődő szülőket, akik első kézből szeretnének információhoz jutni az intézményünkben folyó négy- és … meg, így minden továbbtanulással kapcsolatos programunk a 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 92. szám alatt valósul … történelem, idegen nyelv, földrajz, biológia, kémia, fizika, informatika (digitális kultúra). (Összesen 20 jegy) …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… Az április 17-21. között megrendezett Jedlik-heti programsorozat keretében idén is mindenki találhatott kedvére való … munkáján kívül évek óta versenyszerűen sportol. 2019-ben és 2021-ben az Akrobatikus rock and roll Országos Bajnokságon … 2021-ben a Magyar Bajnokságon 2. helyezést ért el. 2022-ben négy világversenyen is szerepelt nagy és …

… Opera Az Opera szervezésében 2015. február 14-én zajló Faust Bálra pályázhattak 16-18 év közötti fiatalok első bálozóként. Táncóráikat és … karitatív módon anyagilag támogatja. Iskolánk két diákja, Orosz Szonja és Viszmeg Krisztián sikerrel pályázott, így …

2023-24 - Implom József helyesírási verseny - Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A)  képviselte iskolánkat, és 12. … … Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A)  képviselte iskolánkat, és 12. …

… téve ezzel, hogy középiskolás diákok egy ingyenes tábor keretében vehessenek részt egy olyan különleges … Vince (11.B) Vámos Bence (9.B)] képviselte. A diákok egy 3 fordulós online vetélkedő és egy motivációs videó elkészítése … majd összeszedem, mert szedni élvezet! De szóba se jöhet a Balcsi, a Duna, csak a kanyargós, vad Tisza, csíp a …

… - Az idei tanévben is Szegeden rendezték meg Tudásbajnokság országos döntőjét, ahova az egész éves sikeres versenyzés után a fővárosi fordulón elért eredmény alapján hívták be az első, esetleg … A-s tanulónk is két tárgyból jutott a döntőbe:  irodalomból 16., matematikából 9.helyezést ért el.    Gratulálunk a szép …