Keresés

… a hattingeni diákcsere-kapcsolat Fennállásának 40. évfordulójá​t ünnepelte a Jedlik Ányos Gimnázium abban az évben, amikor a diákcserében résztvevő első csoportok külföldi utazására sor került. 1200 km távolság, eltérő társadalmi rendszerek, új, idegen, …

… téve ezzel, hogy középiskolás diákok egy ingyenes tábor keretében vehessenek részt egy olyan különleges … Vince (11.B) Vámos Bence (9.B)] képviselte. A diákok egy 3 fordulós online vetélkedő és egy motivációs videó elkészítése … majd összeszedem, mert szedni élvezet! De szóba se jöhet a Balcsi, a Duna, csak a kanyargós, vad Tisza, csíp a …

… január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk.” JEDLIK NAPOK 2017   De miért is lett iskolánk éppen róla elnevezve és … hogy művelőjét hasznossá és boldoggá tegye. JEDLIK NAPOK 2019   Az idei Jedlik hét egy-egy napján a költészet, a …

… összesen több mint 60 diák vett részt a programon. A mi korosztályunknak most nyílt lehetősége először utazni, 4 év … a német családok fogadták a magyar diákokat. Eleinte bátortalanok voltunk, hiszen egy idegen környezetbe kerültünk, … hiszen mégis csak egy gyönyörű hely. Voltunk ezenkívül paintballozni és levittük őket egy egynapos kirándulásra …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1952, 1962, 1972, 1982, … 2012-ben érettségizett diákokat. A találkozó időpontja:  2022. december 2., 18 óra Helye:  A Jedlik Ányos Gimnázium … az alábbi űrlap kitöltésével vagy telefonon ( +36 1 276-1133 ) jelezze. Köszönjük Budapest XXI. kerület Csepel …

… Végzősök osztályozó konferenciái 2022. 04. 26., k – 16:15 …

… SZMK vezetőségi értekezlet 2019. 12. 08., v – 18:00 …

… Téli szünet 2019. 12. 23., h – 01:00 - 2020. 01. 03., p – 01:00 …

… gyertyagyújtás, majd osztályfőnöki órák a 2-3-4. órában) 2019. 12. 20., p – 01:00 …

… Betlehemes játék az 5.A osztály előadásában 2019. 12. 19., cs – 01:00 …

… Christmas Party 2019. 12. 18., sze – 16:00 …

… A Cipősdoboz akció vége (Gyűjtőhely: titkárság) 2019. 12. 16., h – 01:00 …

… Áthelyezett munkanap 2019. 12. 14., szo – 01:00 …

… Ünnepélyes adventi gyertyagyújtás III. 2019. 12. 13., p – 01:00 …