Keresés

… egy szebb holnapot... Arany János   12.A Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az … Hálás vagyok a barátaimnak, amiért ott voltak mellettem és boldognak lehettem velük, és remélem, még fogom is a … az alsóbb évfolyamoknak, a későbbi Jedlikeseknek?  Már 9. osztályban vegyétek komolyan a tanárok figyelmeztetését, …

… január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … a nagyszombati és a pozsonyi gimnáziumban kezdte. 1817-től Szent Benedek rendi szerzetes volt, ettől az időtől … másokkal is, elsősorban tanítványaival. JEDLIK NAPOK 2016   215 éve született, 120 éve halt meg iskolánk névadója …

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … Már hagyomány, hogy minden Jedlik héten, szerda délután hangversenyt rendezünk, ahol a diákok megmutathatják zenei …

már nyolcadik alkalommal szerveztünk több napos rendezvénysorozatot a jedlikes diákoknak, tanároknak. Az … fiú, 3. a 8-dikos lány, 5-dikes fiú csapat. A lány röplabdabajnokság: 1. a 12.A, 2. a 9.A, 3. a 12.B csapata. A fiúk … DÍJA Fraknói Ádám 12.A, Takács Nóra 12.A, Rapatyi Anna 12.A,  Kállai Miklós 11.A, Teleki Sándor 11.A, Wentzel …

… A központi írásbeli felvételi dolgozatok eredményéről kiállított értékelő lapok átvétele 2024. 02. 06., k …

… Testnevelés gyakorlati érettségi 2023. 06. 15., cs – 08:00 …

… Emelt szintű dolgozatok megtekintése 2023. 06. 05., h – 08:00 - 2023. 06. 05., h – …

… Informatika, digitális kultúra érettségi (középszint) 2023. 05. …

… A kijavított írásbeli érettségi dolgozatok, szóbeli tételsorok és szaktanári jelentések végső leadási határideje 2023. …

… Informatika érettségi (emelt szint) 2023. 05. 22., h – 08:00 …

… Kémia érettségi 2023. 05. 18., cs – 08:00 …