Öregdiák találkozó

A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere kezdeményezésére találkozót szervezett azon régi diákok számára, akik ebben az évben ünnepelték érettségijük megszerzésének kerek évfordulóját.

A rendezvényen szép számmal gyűltek egybe gimnáziumunk egykori diákjai, de megtisztelt bennünket jelenlétével kerületünk és közéletünk néhány híres személyisége is.

Így iskolánkban köszönthettük:

dr. Hoffmann Rózsát, a Nemzeti Erőforrás Minis​ztérium oktatásért felelős államtitkárát,
dr. Simicskó Istvánt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárát,
Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, Csepel polgármesterét,
Borbély Lénárd országgyűlési képviselőt, Csepel alpolgármesterét,
Morovik Attila és Ábel Attila Csepel alpolgármestereit,
Tóth János tankerületi igazgatót,
Kecskés Ágnes oktatási ágazatvezetőt,
Zanati Bélát, a JÁG nyugalmazott igazgatóját és
Kispál György plébánost, címzetes esperest.

Az ünnepség a bencés alapítóktól kapott harang hangjaira és a Csepeli Auth Henrik Fúvószenekar dallamaira vette kezdetét, majd Bese Benő Igazgató Úr üdvözölte a vendégeket.  Egykori jedlikes diákként hangsúlyozta a visszaemlékezések, a találkozók és a hagyományok ápolásának fontosságát. A következőkben levetített 19:45 percnyi iskolatörténeti rövidfilm már hosszával is utal gimnáziumunk alapításának évére, és számos kedves, meghitt emléket elevenített fel a régi időkből. 

Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszony szintén emlékezéssel kezdte ünnepi beszédét. Méltatta a bencés alapítók és a csepeli lakosság nehéz körülmények között végzett áldozatos munkáját, majd elmondta, sőt később vendégkönyvünkben is leírta, hogy egykori érettségi elnökként szeretettel emlékezik jól felkészült diákjaink feleleteire. 

Jedlik Ányos tudományos és felfedező tevékenységének méltatása mellett kiemelten hangsúlyozta színvonalas tanári munkásságát is.  Ezt követően a megemlékezők sorában Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere következett, aki maga is jedlikes öregdiákként érettségije 30. évfordulóját ünnepelte és egykori iskolája, tanáregyéniségei meghatározó szerepéről beszélt. Csepel Önkormányzata nevében Csepel Örökség Díjat adott át a Pannonhalmi Szent Benedek Rendnek és Zanati Béla nyugalmazott igazgató úrnak. Mindkét kitüntetés elismerése annak az áldozatos és céltudatos munkának, amellyel hosszú időre meghatározták az iskola szellemiségét, alapvető nevelési céljait és olyan értékeket hoztak létre, amelyek a későbbi generációknak is követendő példával szolgálhatnak.

A díjak átadása után az 1962-ben végzett egykori diákok vehették át arany érettségi bizonyítványukat, a többi ünneplő pedig emléklapot és ajándékcsomagot kapott fenntartónktól, Csepel Önkormányzatától. Az egyes évfolyamok képviselői felelevenítették legkedvesebb élményeiket, megemlékeztek tanáraikról, társaikról. A régi diákokat az iskola jelenlegi tanulói is köszöntötték: öttagú népi zenekarunk játszott, majd Szuhai Liliána és Király Zoltán (12.A) benedeki és szanyi táncokat adtak elő. Az állófogadás során megkezdődtek a várva-várt kötetlen beszélgetések, rég nem látott iskolatársak találtak egymásra.

A személyes emlékezéseket rövid időre ismét harangszó szakította félbe, amely a koszorúk elhelyezésére és a Kövesi-terem avatására, emléktábla leleplezésére hívta az egybegyűlteket. Kövesi Sándorné Györgyi néni 45 éven át végzett kiemelkedően eredményes, lelkiismeretes oktató-nevelő munkát iskolánkban. Emberségének, tanácsainak és következetességének köszönhetően sokan éreznek hálát és köszönetet neve hallatán. Ezeket az érzéseiket fejezték ki az emlékező öregdiákok is, akiknek nevében dr. Mező Róbert, a Csepeli Rehabilitációs Kórház igazgató főorvosa mondott személyes hangvételű ünnepi beszédet.

A rendezvény a tantermekben az osztály- és évfolyam​társak, ismerősök, barátok beszélgetéseivel folytatódott. Reméljük, hogy a látogatásról mindenki élményekben gazdagon tért haza.

​Vendégkönyv​

Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszony a következő sorokat írta iskolánk ven​dégkönyvébe:

Történelmi időkben, a pusztító világháború után indult ez a gimnázium, amelyet nem egészen három évig vezettek a bencés atyák. Ám az államosítás után is meg tudta őrizni névadójának, Jedlik Ányos szerzetesnek, tudós feltalálónak a szellemiségét. Legyen ez emlékeztető jel minden mai és régi diákjának, valamint Csepel-„ország” polgárainak arra, hogy a szellem és a hit ereje képes átvészelni a nehéz korszakokat!
Szeretettel eml​ékszem az érettségi elnökként e falak között töltött három napra, a színvonalas feleletekre.
Nagy szeretettel köszöntöm a mai napon összegyűlt diákokat, tanárokat. Becsüljék meg ezt a komoly, eredményes intézményt és maradjanak hozzá hűek!

​​Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár

Galéria