Boldog születésnapot, Gymnasium Holthausen!

Nagyszabású szülinapi ünnepségen képviselte a JÁG vezetősége iskolánkat 2018. július 7-én Hattingenben. Abban az észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, ahol a 33 éve tartó német-magyar diákcseréink alkalmával már közel 700 jedlikes diák is eltöltött 10-14 izgalmas napot egy-egy németországi látogatás során. Nagyon jól ismerik diákjaink a 100. szülinapját ünneplő Holthausen Gimnáziumot is, ahol az iskolanapok, óralátogatások alkalmával lehetőségük nyílt németül is megcsillantani tudásukat, szakórákon bizonyítani felkészültségüket. Talán felmerül némelyekben a kérdés, hogy a viszonylag modern, jól felszerelt, tágas épületlabirintus már valóban 100 éves lenne? A válasz: július 7-én ünnepeltük a 40 éves holthauseni épületben a gimnázium alapításának 100. évfordulóját!

A számtalan meghívott vendég között az iskola volt és jelenlegi igazgatóin, tanárain és diákjain kívül a város prominens személyiségei, az iskola fenntartói, partnerintézményei, szülők és támogatók vettek részt. Nagy megtiszteltetésnek éreztük, hogy a megemlékezők sorában Bese Benő igazgató úr is köszönthette az ünneplő iskola közösségét!

Az állófogadást követően élvezettel jártuk be Karlpeter Schmitz tanár úr vezetésével az iskola épületét és létesítményeit; mindeközben részeseivé váltunk annak a zsongásnak és izgalomnak, amely az éppen akkor záruló projekthét eredményeinek, közös alkotásainak bemutatását kísérte. Az iskola udvara fokozatosan benépesült,  szülők és vendégek, tanárok és öregdiákok  csodálták meg a színvonalas kulturális, zenei, sport és kézműves alkotásokat.

Jó volt köztük járni, velük ünnepelni, Hattingenben lenni – most egy kicsit másképp, mint a diákcserék során.