Útjaink százfelé válnak,
de szívünk egy célért dobog,
nekivágunk a küzdelmes mának,
és épít karunk egy szebb holnapot...

Arany János

 

12.A

Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az érettségiig. A szám csigalassúsággal csökkent, úgy tűnt, ennek a visszaszámlálásnak sose lesz vége. És most mégis itt vagyunk.

Életünk több mint egyharmadát ebben a közösségben töltöttük, és most, így vagy úgy, búcsút kell vennünk tőle. Sokáig nem tűnt nehéznek ez az elválás, de most, hogy elérkezett, mindenki rájött, mennyire sokat jelent neki ez az osztály. Hosszú út vezetett idáig, amelyen láthattuk egymást gyerekekből felnőttekké, idegenekből barátokká, félénkből nyitottá válni. Mindez nem történhetett volna meg tanáraink, családunk és barátaink nélkül, akik végig kísértek mindegyikünket ezen úton, amit néhol inkább hullámvasútnak illene nevezni.

Majd’ egy évtizednyi tanulást köthetünk ehhez az iskolához. Ám nem a verselemzés, a koszinusztétel és a dualizmus kora voltak az egyetlen leckék, amiket itt kaptunk. Megtanultunk öt perc alatt házit másolni, padon állva felelni, hegyet mászni, kerekes tehenet rajzolni, késéseket kimagyarázni, másodpercek alatt elfogyasztani egy kakaós csigát, mert pont becsöngettek, mire kifizettük, székeket pakolni az ünnepségekhez, mert az a feladat valahogy mindig pont ránk hárult. Megtanultuk, hogyan kell sóletet főzni konzervből és sátrat állítani a sötétben, hogy az ablak nem ajtó, ezért nem szabad rajta bemászni, ahogy az első óra nem reggelizőóra, szóval a pad alatt sem szabad megenni a szendvicsedet, hogy ha valaki valamit nem tud, akkor a többiek mindig kisegítik, még ha nem is a jó válasszal. Hogy a búvároknak nem kell segítség reggel hatkor a zongoracipelésben, hogy Coulomb-törvényét jobb ha tudod, ha nem akarod, hogy orrba vágjanak és hogy hiába ömlött minden tészta a kempingmosogatóba, pánikra semmi ok, egy-két jól irányzott mozdulattal még ebből is lehet vacsora. Mindezeken kívül megtanultunk bízni, magunkban és egymásban, és abban, hogy a  végén mindig minden jól alakul, illetve hogy a legnagyobb ellenségekből lesznek a legjobb barátok.

Annyi mindenre emlékszünk vissza szívesen, a gépezésekre az első emeleti aulában, számos cserediákprogramra, sí- és vitorlástáborokra, osztálykirándulásokra, két gólyabálra; egyvalamire azonban fájó szívvel gondolunk: hogy ott kellett hagynunk a piac melletti Jedliket, ahova annyi élmény fűz minket.

Sokszor mondtak sokfélét rólunk, de a legtöbbet elhangzott mondat az volt, hogy “Bezzeg a többi A osztály…” Számtalanszor kerültünk viharba, volt, hogy a Balatonon, és volt, hogy az osztályteremben. De a viharban sem maradtunk egyedül: a Balatonon Csapody tanár úr, az iskola falain belül Lakner tanárnő állt mellettünk.

És a vihar után végre ránk sütött a nap, azt hittük, minden rendben lesz, ám ezután a világunk fenekestül felfordult, és olyan hónapok jöttek, amikre senki se számított. Itt éreztük először, hogy talán nem megy olyan könnyen az alkalmazkodás. Eleinte jó bulinak tűnt ez az online oktatás, azonban egy év távlatában elmondhatjuk minden végzős nevében, hogy olyan dologgal kellett megküzdenünk, amivel előttünk még soha senkinek. A barátaink, a mindennapi élmények, a sorbanállások a büfénél és a tömörülés a stúdióban (ahova Balu bármikor befogadott minket) mind-mind egy csapásra eltűntek.

De mi nem adtuk fel, és ha valamire buzdíthatunk mindenkit, aki hozzánk hasonló nehéz helyzetből indul, az az, hogy minden viharban talpon lehet maradni, mert minden esőt szivárvány követ.

Legyetek jók, ha tudtok, és gondoljatok néha ránk.

A 12.a föláll, kimegy, csá.

 

 

 

12.B

A ballagó 12.B osztállyal interjú készült, ezekből a válaszokból idézünk most néhányat.  

Mi fog nektek a legjobban hiányozni? 

  • Hiányozni fog a rendszer a mindennapjaimból, hogy reggelente bemegyek a Jedlikbe és az osztálytársaimmal töltöm a napot (még ha ez már egy ideje meg is szakadt). 
  • A Túró Rudi automata. Na jó, csak viccelek, igazából a családias és támogató légkör elhagyása az egyik legnehezebb számomra. 
  • Legjobban az osztálytársaim fognak hiányozni, ugyanis ebben a 4 évben a járvány ellenére sikerült egy olyan kötődésnek kialakulnia, ami már-már egy családra emlékeztet. Nehéz lesz búcsút venni tőlük.  
  • A közösség, az osztály, a régi Jedlik épülete, a labor. Az osztálykirándulások, a teremdíszítés és a gólyabál, a hosszú büfésorok, a Jedlik nap és a DÖK nap.  

Mire emlékszel a legszívesebben vissza? 

  • Számomra az osztálykirándulások voltak a legemlékezetesebbek, hiszen mindig teljesen új és jobban összekovácsolt csapatként jöttünk haza. 
  • A gólyabál éjszakáján éppen hazafelé sétáltam, amikor arra gondoltam, hogy ez a 4 év lesz életem eddigi legjobb 4 éve. Nem tévedtem. 
  • Az iskola utáni programok, amikor összegyűltünk páran órák után és beszélgettünk, kreatívkodtunk vagy rizikóztunk.  
  • Az első napra. 

Kinek és miért vagy hálás? 

  • Köszönet minden tanárnak, hogy az online oktatás alatt sem hagytak cserben minket. A tanáraink kitartása, alkalmazkodása és segítőkészsége nagyon megkönnyítette a helyzetünket, szóval kijelenthetem, hogy nekik vagyok a leghálásabb. És külön köszönet az iskola rendszergazdájának. 
  • Minden tanáromnak hálás vagyok, akik akkor is hitték bennem, amikor még én sem tudtam magamban.  
  • Elsősorban Becz tanárnőnek vagyok hálás, az év eleji motiváló beszédeiért és a színvonalas óráiért. Általa lettem képes olyan kémia összefüggéseket átlátni és alkalmazni, amiről csak álmodoztam a Jedlik előtt.  
  • Deák Erika tanárnőnek, aki mindig türelmesen és kedvesen tanította az angol nyelvet és sokat fejlődhettem a segítségével.  
  • Madame Pappnak, aki által még jobban megszerettem a franciát az utóbbi években.  
  • Szegő Iván tanár úrnak, a színes órákért, plusz történetekért és a végtelen türelméért és kitartásáért, aki minden tőle telhető módszerrel próbálta átadni tudását az érettségire. És aki most talán még jobban izgul az érettségink miatt, mint mi magunk. :D 
  • Scheuer tanárnőnek, aki kihozta belőlem a maximumot, néha kicsit radikálisnak tűnő eszközökkel (khmm... a legelső biokémia dolgozat a fakultáción), de kihozta. 
  • Természetesen Radnai tanár úrnak, keresve sem találhattunk volna nála jobb ofőt, aki ennyire odaadó és meleg szívű. Bármikor számíthattunk rá és bármit megbeszélhettünk vele és ezért a sok támogatásért és kedveségért mindig nagyon hálás leszek. 
  • Hálás vagyok Radnai tanár úrnak a remek osztályfőnöki munkájáért. Amennyiben az osztálynak szüksége volt valamire, akár még saját szabadidejét is ránk áldozta. Emellett meg szeretném köszönni neki azt is, hogy megmutatta, hogy milyen jó és izgalmas tud lenni a fizika, illetve egy hegyi kirándulás. Biztosan állíthatom, hogy a jövőben is folytatni fogom ezt a fajta időtöltést. Hálás vagyok a barátaimnak, amiért ott voltak mellettem és boldognak lehettem velük, és remélem, még fogom is a jövőben. Örülök, hogy mi lehettünk a Tanár úr első osztálya. 
  • Hálás vagyok az osztálynak. Egész jó közösség lettünk így a négy év végére, ti is épp úgy formáltátok a jellemem, mint a tanáraim.  
  • Az igazgató úrnak köszönöm, hogy egy ilyen jó szellemiségű iskolába járhattam. Hálás vagyok a jó szervezésért, jó programokért. Minden iskolai ünnep és rendezvény szép emlék marad. 
  • Hálás vagyok Pénzes Margit és Bonhardt Zsuzsanna tanárnőnek a Hattingeni diákcsere program megszervezéséért és lebonyolításáért. Hihetetlenül nagy élmény volt. Köszönjük. 
  • Hálás vagyok még a testnevelés tanároknak az izgalmas órán kívüli sportlehetőségekért. A röpi és focimeccsek is nagyon jó élmények/ emlékek maradnak.
  • Hálás vagyok Kulinyi Réka tanárnőnek, aki a természettudományos tagozatot végig támogatta. A tanárnő pontosan tudta, hogy mikor kell kicsit lazítani, akár a Teamsen keresztül, így egy kicsit visszakaptuk a normális matek óra hangulatát. 

Szerinted mitől Jedlik a Jedlik? 

  • A Jedlik az összetartó közösségétől, jó hangulatától lesz a Jedlik. 
  • Szerintem a Jedlik a tanári kartól Jedlik. 
  • A Jedlik szíve leginkább az ösztönző, inspiráló környezet, amit ennek az iskolának a közössége és tanári kara hozott létre. Az itteni emberek, és az itteni tanárok mindig bíztattak, segítettek, nagy hatással voltak rám. Az iskola közössége nagyon sokszínű, de a Jedliket mindenki ugyan úgy szereti. 
  • A recsegő parkettás előadótól, a teremdíszítésektől. 

Mit üzennél az alsóbb évfolyamoknak, a későbbi Jedlikeseknek? 

  • Már 9. osztályban vegyétek komolyan a tanárok figyelmeztetését, miszerint mindjárt itt az érettségi, és tanuljatok.  
  • Az alsóbb évfolyamosoknak azt üzenném, hogy legyen céljuk, amit el akarnak érni és tanuljanak, dolgozzanak érte, és ne adják fel semmiképp. Célok nélkül tengődni a nagy világban értelmetlen. 
  • Bármennyi kudarc jön, csak folytassák és meglesz a munkátok gyümölcse. Ha nem megy valami, ne féljenek segítséget kérni.  Hibázni emberi dolog, legyetek kitartóak. Ha pedig sikerek érik őket, ne bízzák el magukat, és továbbra is fejlesszék magukat, maradjanak alázatosak. 

Mire vársz, mire vágysz most a legjobban? 

  • Legjobban most egy ölelésre vágyom.  
  • Egy hónap pihenésre vágyok most mindennél jobban. 
  • Hogy jól sikerüljön az érettségi. Ezen kívül szeretném, ha az osztály nem szakadna szét teljesen az érettségi vizsgák végeztével. 
  • Hogy megkapjam az egyetemről az értesítést, hogy felvettek. 

Zárásként 

  • Búcsúzni mindig nehéz különösen akkor amikor az újra viszontlátást várjuk, lassan már elfelejtjük milyen volt bebuszozni reggel, pixelek nélkül látni a tanárainkat és az osztálytársainkat, hogy milyen volt a büfés melegszendvics íze. Sok kis és nagy dolog maradt el, amiket már nem lehet bepótolni, de így is menni kell, így is búcsúzni kell abban a tudatban, hogy sok szép emlékkel gyarapodtunk és egy kicsit közben fel is nőttünk, közösen. Én mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni a sulinkra és szeretném ezúton is megköszönni tanáraimnak a sok kitartást és bátorítást, amit az elmúlt években kaptam. 

 

 

 

12.C

Keserédes a búcsú egy ilyen időszakkal a hátunk mögött. Azonban semmi okunk nincs búslakodni, hiszen rengeteget kaptunk ebben a 4 évben.

Hálásak lehetünk tanárainknak az odaadó munkájukért. A felejthetetlen földrajz vagy matek órák, amikor a Tanár úr a falra írt a tábla helyett. A szállóigék, amik magyar órákon hangoztak el és a mai napig mondogatjuk őket. A fizikai órai palacsinta sütés, vagy a körtánc francián. És még sorolhatnánk az emlékezetes pillanatokat.

Emberként is sokat változtunk ez idő alatt. Felnőttünk. Megtanultunk nyitottabbnak lenni és a kritikát is a maga helyén kezelni. Az elveszett szalagavató és ballagás ráébresztett minket, hogy semmi sem biztos, így tudjuk értékelni az apróbb dolgokat is. Persze valahol mindig sajnálni fogjuk, hogy nem élhettük át ezeket az élményeket, azonban az élet nekünk ezt hozta.

Idén nem sok időt töltöttünk az iskolában és őszintén szólva elég nehéz év volt ez. Az érettségi felkészülés pedig nem könnyítette meg a dolgunkat. Harcolnunk kellett a motivációnkért, de bízunk abban, hogy mi voltunk az utolsók, akiknek ezt így kell végig csinálni. A fiatalabbaknak azt üzennénk a jövőre tekintettel, hogy adjatok bele mindent és ne stresszeljétek túl az utolsó évet, próbáljátok meg inkább élvezni.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki mellettünk volt ezekben a viszontagságos időkben is, de legfőképpen hatalmas köszönettel tartozunk osztályfőnökünknek, Karczagi Annamáriának a végtelen hitéért és a munkájáért az osztály felé. Hiányozni fog a régi épület és a mostani is, de legfőképpen az itt töltött idő. Mindig örömmel fogunk emlékezni és visszagondolni erre a helyre.

A 12.c osztály gondolatait megfogalmazta Redling Blanka

 

 

 

12.D

A 12.D osztály nevében Lázár Tamara búcsúzik:

Hát hol is kezdhetné egy 12.D-s tanuló a visszaemlékezést? A Dunában! Szó szerint, a Dunában, hiszen az első évnyitónk után, a szabadulószobát követően az egész ismerkedést egy sárkányhajózással nyitottuk. Isteni szerencse, hogy senki nem borult bele, ám akkor még nem tudtuk, hogy nem ez volt az utolsó közös hajókázás.

Tisztán emlékszem Janik tanárnő szavaira a kilencedikes töri órákról, amikor hangoztatta, „Úgy fog elrepülni ez a négy év, hogy kettőt pislantotok és a végére is értek, Nyuszikáim.” Hát, igaza lett. Tényleg nem tudom, hová tűnt ez a négy év, ezzel egyidőben pedig annyi élményt tudnék sorolni, hogy egy napig mesélhetném. Hogy miért is vagyok hálás? Az az igazság, hogy nincs olyan dolog, amiért ne lehetnék. Még azok az órák is izgalmasan teltek, még ha nem is mindig a tanulás miatt, amelyekre legtöbben azt mondanák, unalmas. Egy emberként izgultunk kémiák előtt, hogy ne a mi nevünket dobja ki Becz tanárnő, (mondjuk szegény Ákos elég népszerű volt) és fulladozott a társaság nagyrésze, mikor Cooper tesztre került a sor, de együtt azt is végig csináltuk. A Jedlik nem lenne Jedlik Bunda tanár úr nélkül. Személy szerint amennyire rettegtem eleinte, úgy változott meg a hangulata az óráknak: amellett, hogy valóban tanított és mindenkit arra sarkalt, hogy rajzaiból a legtöbbet hozza ki, mesélt közben és beülni sokszor egy terápia volt, pláne, mikor pénteken volt rajzóránk.

Bolondság, kreativitás, önállóság. Talán ezekkel lehetne bennünket a legjobban jellemezni. Ehhez hozzájárult Osztályfőnökünk sajátos irányításmódja, hiszen fontos volt, hogy mi is naprakészek legyünk az infókkal, mert előfordult, hogy tőlünk tudta meg, hogy másnap csak rövidített órák vannak, vagy adott esetben tanítás sincs. És persze azt a last minute osztálykirándulást sem fogjuk elfelejteni, amit néhány nap alatt szerveztünk meg, de amilyen rövid volt a szervezés, olyan fárasztó lett a program. Nem gondolta volna senki, hogy miután körbetekertük a Velencei tavat, még képesek leszünk sárkányhajózni is…

A jövő tele van reményekkel, álmokkal, és az alap, amit közösen építettünk hozzá, biztosan elég stabil, hogy elérjük a céljainkat. És a négy év alatt türelmesebbek lettünk. Na jó nem, csak viccelek. De legalább valamennyire megtanultuk tolerálni mások viselkedését. Ezen kívül megtanultunk úgy enni a hátsó padban, hogy senki ne vegye észre, és bizton állítom, a 12.D fénysebességgel másol matekházit.

Számomra érdekes volt a második nyelv kérdése, és nem bántam meg, hogy a spanyol nyelvet választottam. Igazából ennek köszönhetően jöttem rá, hogy szeretnék a későbbiekben a nyelvekkel foglalkozni, és ez mindenkivel valahogy hasonlóan történt, ha nem is az idegen nyelvek, de akár a humán-, reál tárgyak vagy a sport terén.

Talán túl magabiztosnak tűnik, ha azt mondom, nem bántam meg semmit a négy év alatt, de ez tényleg így van, hiszen ha bánom, ha nem, az én gimnáziumi élményeim ilyenek lettek. Volt itt hangos nevetés, könnyek, öröm, vidámság, minden, amit csak el lehet képzelni.

Drága Jedlikesek, akik maradtok, ne feledjétek: igazuk van azoknak, akik azt mondják, éljétek meg gimnáziumi éveitek minden pillanatát, különben úgy jártok, mint mi, akik igazán el sem tudják hinni, hogy ennek most vége. Ja, meg igyatok sok Pöttyös kakaót, mert aki kitalálta, hogy legyen ilyen automata az iskolában, az egy zseni!

Kedves tizenegyedikesek! Annak ellenére, hogy mi most általában pozitívan értékeljük, hogy szóbeli vizsgák nem lesznek, ti attól még tanuljatok sokat, mert nem tudhatjuk előre, mit hoz a jövő év. Ja, és kezdjétek el hamar szervezni a szalagtűzős ruhákat, tapasztalat.

Így, az érettségi kapujában evidens, hogy mitől tartunk a legjobban, viszont kimondani azt, hogy alig több mint 3 hét múlva magunk mögött tudjuk a gimis éveket, na ez is elég ijesztő, ámde izgalmas egyben. Most lépünk rá egy útra, egy olyanra, amely a nagybetűs életbe visz. Búcsúzni sokan nem szeretnek, de szeretnénk, ha minden minket tanító tanár örömmel emlékezne erre az osztályra, mi sem fogunk másképpen a Jedlikre.

 

 

 

12.E