Hagyományainkhoz híven április 20-24. között megrendeztük a Jedlik Napokat. Vetélkedők, sportversenyek, kiállítások, iskolai koncert, kísérletek, fenntarthatósághoz és egészségügyhöz kapcsolódó előadások színesítették hétfőtől csütörtökig az iskolanapokat. Pénteken Jedlik Ányos szobrának megkoszorúzása után minden diákunk érdekes előadásokon vett részt, ezután pedig a díjátadó rendezvény következett, ahol az alábbi díjakat adta át a Jedlik Alapítvány.
- A Kenguru pályázat célja, hogy a diákok a Kenguru tesztverseny feladatainak megoldására ne csak tippeljenek, hanem indokolni is tudják a megoldásokat, ezáltal matematikai gondolkodásuk fejlődjön.
Ebben a tanévben két nyolcadikos diák adott be közösen feladatmegoldásokat, főleg nehezebb feladatokét és a pályázathoz kapcsolódó diákelőadást is együtt tartották meg. Farkas Réka és Angyal Borbála 8. A osztályos tanulók színvonalas munkáját díjazzuk.
- A „Mi is voltunk 8 évesek” vetélkedőn nagyon szép számban vettek részt diákjaink, és próbálták felismerni tanáraikat kiskori képeik alapján. A következő végeredmény született:
Holtversenyben 3. helyezést értek el, 28 ponttal: Török Natasa, 12.D és Neuberger Panna, szintén 12.D osztályos tanulók.
2. helyezést ért el, 29 ponttal: Farkas Fanni, 12.D osztályos tanuló.
1. helyezést ért el 30 ponttal: Fenyvesi Imre, 12.A osztályos tanuló.
- A 80 éves évforduló megünneplésének részeként iskolánk informatika munkaközössége 3D tervezési pályázatot hirdetett, melyben egyedi 3D ajándék tervét várták iskolánk 80. évfordulójára.
A pályázatra 7 pályamunka érkezett be dacára annak, hogy jelenleg iskolánkban az alapokkal is még csak néhány osztály ismerkedett meg.
Négy pályamű sajnos nem volt nyomtatható, de a tervezett darabok ötletessége, a témához való kapcsolódása miatt szeretnénk őket név szerint megdicsérni: Gyönyörű Zília, Lehrer Johanna, Sohajda Emma, és Szabó Dóra az 5.A osztályból.
A három terv, melyet nagygimnazista tanulóink nyújtottak be és a szaktanárok értékeltek, nyomtatásra is került. Nehéz dolguk volt a pályamunkák egyedisége miatt, így végezetül a helyezések közt mindössze néhány pont döntött.
Harmadik helyen végzett Varga Lilien, 9.A osztályos tanulónk.
Második helyezett Kaltenecker Zita, 9.C osztályos tanulónk.
Első helyezést ért el Molnár-Gábor Dániel, 10.A osztályos tanulónk.
- Idén is sok tehetséges diák vett részt az angol nyelvi történetíró versenyen. Az írások nemcsak kreativitásról, hanem mély gondolatokról és egyedi látásmódról is tanúskodtak. A pályamunkák magas színvonala nagyban megnehezítette a zsűri döntését. Gratulálunk minden pályázónak!
A kisgimnazisták közül külön díjat érdemel:
Himer Zsófia, 8.A.
A 9.-12. évfolyamon:
- Különdíjban részesül Cseh Máté, 9.B osztályos tanuló.
- 3. helyezést ért el Kalauz Csongor, 9.D osztályos tanuló.
- 2. helyen végzett Rózsa Dávid, a 12.C osztályból.
- 1. helyezést ért el Farkas Emma és Perger Mátyás 11. A osztályos tanulók közösen írt története.
- A Jedlik napi sportversenyek szerdán és csütörtökön zajlottak.
A streetball minibajnokság eredményei a következők:
3. helyezett lett a MÁK nevű csapat.
2. helyezést ért el A KIS BANÁNOK csapat.
Győztes a NONAME elnevezésű csapat.
Az asztalitenisz-bajnokság a következő eredménnyel zárult:
- 3. helyezett Szakács Benjámin és Nagy Márk a 9.A osztályból.
- 2. helyezést ért el a 10.A osztályból Magos Benedek és Molnár-Gábor Dániel.
- az 1. helyezett páros Dudás Réka és Dudás Botond a 6.A osztályból.
A férfi labdarúgó-bajnokságon
- 3. helyezett lett a 10.A és B osztály csapata.
- 2. helyezést ért el a 11.A és E osztály csapata.
- győztes a 10.C és E csapata.
A női röplabdabajnokság eredményei a következők:
- 3. helyezett lett a 8.A osztály csapata.
- 2. helyezést ért el a 9.E osztály csapata.
- győztes a 11.E osztály csapata.
Ezután a hagyományos Jedlik napi kitüntetéseknek az átadása következett, melyeket tanulóink több éves fáradhatatlan, sikeres munkájukért vehettek át.
8 osztályos gimnazistáink jutalma a TALENTUM TALLÉR, amelyet 1994. óta ítél oda iskolánk vezetősége az arra legérdemesebb tanulóknak. Az a kisdiák veheti át ezt a kitüntetést, aki kiváló tanulmányi eredménye mellett, évek óta sikeresen szerepel tanulmányi versenyeken is.
- A Fazekas Gimnázium adatelemző fizikaversenyén 3. díjat kapott, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen országos 19., a Kenguru Nemzetközi matematikaversenyen országos 16., a Bolyai matematika csapatversenyen országos 6. és a Varga Tamás matematikaversenyen országos 2. – FARKAS RÉKA, 8.A.
- A Bolyai matematika csapatversenyen országos 6., a Kalmár László Matematikaversenyen országos 29., a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen körzeti 3., az Öveges József fizikaversenyen 2. fordulós – ANGYAL BORBÁLA, 8.A.
- Döntős az Arany János Magyarversenyen, a Kalmár László Matematikaversenyen országos 26., a Varga Tamás matematikaversenyen országos 17. és a Bolyai matematika csapatversenyen országos 8.– TÓTH-DUSHA ZOÉ KINCSŐ, 7.A.
- A Bolyai matematikai csapatversenyen döntős, a Varga Tamás matematikaversenyen országos 22., az Arany János Magyarversenyen országos 5. és a Lotz János szövegértési és helyesírási versenyen országos 9.– GABNAY ZOLTÁN, 7.A.
Az Arany Egér Díjat a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója és az informatikai munkaközösség 1998-ban alapította. A díjat az informatikai munkaközösség javaslata alapján az iskola vezetősége ítéli oda.
- A díjazottak alkotta csapat második alkalommal ért el szép eredményt a Dusza Árpád Országos Programozási Versenyen, idén országos 7. helyen végeztek - mindezt úgy, hogy a döntőbe jutott csapatok többsége a szakképzésben, lényegesen nagyobb óraszámban tanulja a tantárgyat–a 11.D osztály tanulói, MADARÁSZ DORKA, ILA DÁVID és HERNÁDI LEVENTE.
A KÖZMŰVELŐDÉSÉRT DÍJAT az iskola kulturális életében, a diákéletben, a szervezőmunkában való aktív részvételért vehetik át diákjaink.
- 5. osztálytól mozgatórugói az iskolai rendezvények, programok szervezésének, az utóbbi évben a Diákönkormányzat elnökeként és alelnökeként végeztek kiváló munkát, példamutatóan dolgoznak a gimnázium közösségéért – MÁRTON SZÁVA és FARKAS EMMA, 11.A osztályos tanulók.
- Évek óta szereplője a Jedlik különféle rendezvényeinek, moderátorként emeli az ünnepek fényét. Bármelyik időpontban lehet rá számítani, és szerény megjelenésével, kedvességével, szép beszédével mindig kivívja a nézőtéren ülők dicséretét – CZETŐ VIKTÓRIA 11.A osztályos tanuló.
- A 12.C osztály néhány tanulója álmodta meg és hozta létre két további taggal kiegészülve az iskolai zenekart. Számos rendezvényen léptek fel, szórakoztatva az iskola közösségét – az EZÜSTHAL ZENEKAR, melynek tagjai: RÓZSA DÁVID, MÁRKUS EMESE LUJZA, KOVÁCS BALÁZS, BERECZKI BARNA a 12.C osztályból, valamint BÁLINT KRISTÓF,12.D és ZSARNAI CSANÁD RAFAEL, 11.D osztályos tanulóink.
A JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ kupát az 1982-es első átadás óta sok, azóta híres és sikeres tanítványunk vehette át. Nevük rákerült az iskolában őrzött nagy serlegre, ahol az idei kitüntetettek neve is olvasható lesz. Ebben a tanévben két diákunk is kiérdemelte a kupát:
- Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon legfiatalabb versenyzőként 6. helyezett, a Négy Ország Válogatott Viadalán Brnoban 3.helyezett, a téli felnőtt gerelyhajító Magyar Bajnokságon 3. helyezett, U18-as Magyar Bajnok gerelyhajításban mind a téli-, mind a nyári versenyen, Országos Diákolimpiai bajnok gerelyhajításban – VÁGÓ ZSÓFIA, 11.E osztályos tanuló.
- A Berlin Team Masters nemzetközi versenyen labdával 3. helyezett, a diákolimpián mindhárom szeren, azaz labdával, buzogánnyal és szalaggal is 1. helyezett– a 12.C osztály tanulója, VIGH PANNA.
GREEN FINGERS díjat kapnak a környezettudatos életmód népszerűsítésében és az ökoiskolai célkitűzések megvalósításában legaktívabb tanulóink. Hat végzős diák veheti át ebben az évben a díjat, akik 2025 nyarán részt vettek a II. PET Kupa folyótakarító táborában. A középiskolásokból álló csapat kitartó munkájával 3 nap alatt 2,4 tonna hulladéktól tisztította meg a folyót és árterét Tiszacsege és Tiszafüred között. Az ott szerzett elméleti és gyakorlati tudásukat itthon, a gimnáziumban is továbbadták, eképpen is formálva a Jedlik ökoiskolai arculatát. BÁLINT FLÓRIÁN, BODOROVICS PETRA, DANI ZSANKA, DOMJÁN LOLA, HARANGOZÓ KINGA a 12.A, SCHMIDT GYULA a 12.B osztályból.
A VERMES PLAKETTET ebben az évben egy olyan diákunk veheti át, akiben – más tárgyak szeretete mellett – hosszú évek alatt érlelődött meg a biológia iránti érdeklődés és elhivatottság. Részt vett a Felső-Tisza-vidék hulladék-mentesítését megcélzó PET-Kupa folyótisztító táborában. Az utóbbi években rengeteg felkészüléssel, színvonalas önálló munkával számos kimagasló versenyeredményt ért el, melyek közül a legfontosabbak: az Országos Állategészségügyi Versenyen – tavaly a 13., idén a 3. helyezett, a X. Semmelweis Egészégverseny – 27. helyezett, a Nemzetközi Biológia Diákolimpia Válogató Verseny elődöntőjében a 29. helyezett, a biológia OKTV országos döntőjében 34.– BÁLINT FLÓRIÁN, 12.A. Flórián a Jedlik Alapítvány kiemelt, 80 000 forintos díját is átveheti.
A JEDLIK ALAPÍTVÁNYT az alapító okirat szerint „…a gimnázium igazgatója magatartásukkal kiváló és tanulmányaikban kiemelkedő tanulóinak jutalmazására” létesítette. Az arra érdemes diákok minden évben pecsétes oklevelet és pénzjutalmat vehetnek át. Valamennyi díjazott tanulmányi eredménye kiváló, rendelkeznek egy vagy több nyelvvizsgával és szép sikereket értek el tanulmányi versenyeken is.
Az alapítvány kiemelt, 80.000 forintos díját még három diákunk veheti át.
Az Arany János Irodalmi Versenyen ezüst- és arany diplomával is rendelkezik, a német OKTV-n második fordulós, a Dürer kémiaversenyen országos 8., 4. és 3. helyezéseket ért el, a Curie kémiaversenyen országos 14., az OKTV-n magyar nyelvből országos 18. helyezett – GEDE EMESE, 11.A.
A következő tanulót versenyeredményeinek köszönhetően az alapítvány már az előző tanévben is jutalmazta, így csak kibővítjük a tavalyi listát az újabb eredményeivel. Biológiából és matematikából is bejutott az OKTV második fordulójába, a Dürer Kémia csapatversenyen országos 4., a Curie és a Szebenyi Mária kémiaversenyeken döntős, a Nemzetközi Kémia Olimpiai Válogatóversenye szintén folyamatban van és az OKTV-n kémiából országos 6. helyezést ért el– PERGER MÁTYÁS, 11.A.
A Náboj Nemzetközi Matematikaversenyen csapatban 9., a Szebenyi Mária kémiaversenyen 2., idén újra döntős, a Curie Kémiaversenyen országos 1., a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen országos 23., az Oláh György Kémiaversenyen országos 6. és 1. helyezést ért el – FÁY BARNABÁS,11.A.
Az alapítvány 60.000 forintos díját nyerte el tanulmányi- és versenyeredménye, a közösségért végzett munkája alapján három diákunk:
DOMJÁN LOLA, 12.A.
MARCZIS REBEKA, 12.A.
KNAPP NIKOLETT, 11.C. -
40.000 forintos alapítványi jutalmat kapnak a következő diákok:
HANDLOVICS KRISZTIÁN, 12.A.
GÁSPÁR DORINA TÍMEA, 12.B.
MOHL ZSOMBOR, 12.C.
BÁLINT KRISTÓF, 12.D.
BÁTORI RÉKA LILI, 12.E.
Fotók: Császka Balázs, Hernádi Levente, Stump Ede