Költözik a Jedlik

Tájékoztatjuk a szülőket, diákokat, a Jedlik Ányos Gimnázium iránt érdeklődőket, hogy az iskola teljeskörű felújítása a tervek szerint 2019-ben elkezdődik.

A 2019/2020-as tanévet a volt Fodor József Szakképző Iskola épületében kezdjük meg (1214 Budapest, Tejút utca 10-12 - térkép). Az itt töltött idő alatt az oktatási struktúra és színvonal, az indított képzési formák, tagozatok, az iskola elvárásrendszere természetesen változatlan marad.

Az ideiglenes épület felújítása, átalakítása a tervezett ütemben zajlik, így a nyár folyamán sor kerülhet a Jedlik Ányos Gimnázium költözésére. A volt Fodor épületét egy nyolc teremből álló konténerszárny egészíti majd ki, hogy a szükséges számú osztály-, és szakterem álljon a rendelkezésünkre.

Az átköltözés következményeként a körzetben jelentős forgalomnövekedés várható, ezért a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a Budapest Közút Zrt. munkatársai a jelenlegi forgalmi rend módosításán dolgoznak. Tervezik a közösségi közlekedés járatainak sűrítését, gépkocsi kiálló öböl kialakításával biztosítják a biztonságos kiszállást a járművekből, vizsgálják a környező utcák egyirányúsításának szükségességét. A kerékpárral közlekedők számára a kerítésen belül zárt és fedett tárolót alakítanak ki.

A tervek szerint két év múlva költözünk vissza a megújult - XXI. századi elvárásoknak mindenben megfelelő - iskolánkba. Ide kattintva megtekinthetik a gimnázium látványterveit.

Az aktuális tudnivalókról, időpontokról folyamatos tájékoztatást nyújtunk a honlapon, illetve a "Költözik a Jedlik" elnevezésű Facebook-csoportban.

Iskolánk a nyári szünet ideje alatt szerdánként 9-13 óra között tart ügyeletet. Ennek helyszíne előre láthatólag aug. 7-ig a Táncsics M. utca, aug. 14-től pedig már a Tejút utca lesz. Az esetleges változásokról kérjük tájékozódjanak honlapunkon.

Galéria

Csatolmányok