Díjugratás

Szilvásváradon, a Lipicai Lovas Központ arénájában rendezték meg azt a háromnapos nemzetközi díjugrató versenyt a hétvégén, amelyen húsz országból háromszáz lovas mérte össze a tudását. Kiemelkedő eredményt ért el a 17 éves csepeli lány, Gyirkis Emma Laura, aki saját kategóriájában első lett. A Jedlik Ányos Gimnázium tizenegyedik osztályos tanulója korábban is sok díjat nyert, távolabbi célja az, hogy profi lovasként még több sikert érjen el nemzetközi versenyeken.

Saját versenyszámában 120 centiméteres akadályokat kellett átugrania úgy, hogy a lehető leggyorsabban teljesítse a távot. Harminchét versenyző állt rajthoz, és hibátlan lovaglással, a legjobb idővel lett első helyezett. Sikere nem meglepő, mert tavaly ugyanezen a nemzetközi versenyen már harmadik lett. Szintén az elmúlt évben, a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágta díjugrató versenyén összesítettben megnyerte a számot. Két évvel ezelőtt Pest megyei bajnok lett, s tavaly csak azért nem végzett a legjobbak között, mert nem indult el ezen a versenyen. Idén októberben azonban újra rajthoz áll Pest megyében, előtte szeptemberben pedig a regionális bajnokságban szerepel. Emma öt éve lovagol, hetente hat-hét alkalommal gyakorol Ócsán. Saját lovával három éve versenyez. Gimnáziumi tanulmányait illetően sok minden érdekli, de még nem döntötte el, mely egyetemen tanulna majd tovább. Jelenleg elsősorban az idegen nyelvek érdeklik; angolul, németül és olaszul tanul.

A szilvásváradi versenyről Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a díjugratás feltörekvő és nagy fejlődésben lévő sport. „A jó eredmények mellett az is cél, hogy olyan versenyeket tudjunk rendezni, amilyeneket korábban nem tudtunk.(…) A mostani verseny a hazai utánpótlás számára is komoly megmérettetés volt. A magyar díjugrató sport rengeteget fejlődött a rendszerváltás óta, utánpótlás szinten Európa-bajnoki érmeink vannak.”

Gratulálunk!

Forrás: csepel.hu