Semilab látogatás

 

2026.02.04-én a 10.B osztály matematika tagozatos diákjai és a 10.A osztály érdeklődő tanulói kihelyezett fizikaórán vettek részt a Semilab félvezetőipari vállalatnál Fekete-Nagy Tamara tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. Az alábbiakban Rozgonyi Tamás, Márton Sándor és Szabó Bence 10.B osztályos tanulók beszámolóját olvashatják, valamint a látogatáson készült képekből tekinthetnek meg egy válogatást.

A Semilab elsősorban olyan eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, melyeket a félvezetőipari vállalatok a gyártási folyamat során minőségellenőrzésre használnak. A látogatás során betekintést nyerhettünk tevékenységükbe. Amint megérkeztünk, mindenki kapott egy névtáblát, hogy a program interaktív elemei során gördülékenyen menjen a kommunikáció. Látogatásunk első állomásaként a hallgatói laboratórium eszközeit tekinthettük meg, ahol fizikus- és mérnökhallgatók ismerkedhetnek meg félvezetőiparban használt mérőberendezésekkel. Csoportunk vezetői bemutatták ezeket az érdekes szerkezeteket, és egészen közelről volt lehetőségünk megnézni őket. Ezt követően egy terembe érkeztünk, ahol többféle interaktív feladaton keresztül mutatták be a cég működését, hangsúlyozva, hogy mennyire fontos a precizitás és a csapatmunka. Lehetőségünk adódott egy mérnök életútját meghallgatni, aki elmesélte, hogyan jutott el a Semilabhez. Ezután egy interaktív feladaton keresztül különböző vállalati szerepköröket szimuláltunk, és megtapasztalhattuk a csapatmunka kihívásait is. Egy-egy mérnök, raktáros, technikus és minőségellenőr bőrébe bújva kellett közösen megalkotni egy terméket, esetünkben egy áramkört megépíteni. Mindezek után elérkeztünk a túra talán legizgalmasabb részére: egy bejárás során megtekinthettük a vállalat tevékenységének különböző állomásait. Például keresztülsétáltunk a mérnökök irodáján, egy üvegen keresztül pedig bepillanthattunk az itt gyártott gépek összeszerelésének lépéseibe. A legjobb szakasz az volt, amikor a tisztatérhez érkeztünk. Sok érdekesség között megtudtuk, hogy itt folyamatosan ellenőrizni kell a levegő tisztaságát, hogy a vizsgált termékek ne szennyeződjenek. Emiatt külön védőfelszerelést kell hordaniuk az itt dolgozóknak. A bejárás végén röviden összegeztük a látogatás tapasztalatait. Búcsúzásként egy kis ajándékkal is kedveskedtek nekünk. Úgy érezzük, hogy a látogatás során érdekes tapasztalatokkal gazdagodtunk, jó volt látni, hogy Magyarországon is működnek ilyen magas szintű technológiai vállalatok.