Bolyai-díjak átadása
December 3-án Igazgató Úr köszöntötte a Bolyai versenyek díjazottjait.
December 3-án Igazgató Úr köszöntötte a Bolyai versenyek díjazottjait.
November 18-án társasjáték délutánt szervezett a Diákönkormányzat.
A tavalyi gólyabált a járványhelyet miatt sajnos nem tudtuk megrendezni, így az idei eseményt a két évvel ezelőtti nyertes, a mostani 11.E osztály szervezhette.
Idén Halloween alkalmából Őszi Bulit szervezett a Diákönkormányzat.
Október 4-én volt az Állatok világnapja, amit 1931 óta ünnepelnek mindenhol a világon. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete felhívására iskolánk csatlakozott egy talajokat vizsgáló közösségi tudományos programhoz.
Augusztus végén iskolánk Erasmus+ pályázatának törökországi zárótalálkozóján három kollégánk (Brutovszky Gabriella, Kohut Judit és Zaha Enikő) vett részt, ahol a tantárgyközi projektek értékelésének módszereit tanulmányozták.
Igazgató úr szeptember 1-én megnyitotta a 2021/2022-es tanévet.