Keresés

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1964, 1974, 1984, 1994, 2004, 2014-ben érettségizett diákokat. A találkozó időpontja:  2024. december 6., péntek, 18 óra Helye:  Jedlik Ányos …

… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … programon!   Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …

… által szervetett verseny döntője, ahova a levelező fordulók után bejutott az „Olvad a nyárember” csapat.  A természettudományos (biológia, fizika, földrajz, kémia, informatika és matematika) csapatverseny országos döntőjében 2. …

… a Jedlikben kezdte, majd az Árpád Gimnázium testnevelés tagozatán érettségizett, ahol 1954-ben tanítói oklevelet is … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, …

… A Jedlik Ányos Gimnázium és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1954, 1964, 1974, 1984, 1994, 2004-ben …

… nem ütközve kerül lebonyolításra. A jelentkezők száma korlátozott, ezért amennyiben érdeklődéseteket felkeltettük, … 02. 04. – 12:57 Csatolmányok jedlik_plymouth_ajanlat_1het.pdf

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök számára is látogatható, így kiváló lehetőséget …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1963, 1973, 1983, 1993, … 2013-ban érettségizett diákokat. A találkozó időpontja:  2023. december 1., 18 óra Helye:  Jedlik Ányos Gimnázium - …

… Földrajzi Társaság és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézete által közösen meghirdetett nemzetközi … izgalommal várjuk műveik értékelését! Utolsó módosítás: 2023. 03. 24. – 12:57 Galéria …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1952, 1962, 1972, 1982, 1992, 2002, … az alábbi űrlap kitöltésével vagy telefonon ( +36 1 276-1133 ) jelezze. Köszönjük Budapest XXI. kerület Csepel …

… középiskolai tanár , Határozatlan idejű státuszok: Informatika szakos középiskolai tanár ,  Francia nyelv szakos középiskolai tanár , Ének-zene … lehet a [email protected] e-mail címre. Bővebb információk: 06-1-276-1133 Utolsó módosítás: 2022. 05. 25. – …

… Tantermen kívüli digitális munkarend A Kormány döntése alapján a középfokú iskolákban a 9. és a … szerint vesznek részt az oktatásban, három lehetséges munkaformában: Feltöltött és elküldött feladatlapok, beküldendő … esetben, intézményvezetői engedéllyel egyéni és kiscsoportos konzultációk tartására – az egészségvédelmi …

… 2020. október 26-án a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Krassói Kornélia, iskolánk korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára. Gratulálunk! …

… NEM EGY ÖTÖSÉRT:))) AZ APRÓBETŰS RÉSZT IS OLVASD EL!! A hatfordulós verseny a négyfős csapatok nevezése után indul a …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1955, 1965, 1975, 1985, 1995, … módosítás: 2015. 12. 05. – 08:50 Csatolmányok oregdiak_2015.pdf