Keresés
… Fény éve fizikaverseny A "Fény Nemzetközi Éve" rendezvénysorozat keretében iskolánk fizika munkaközössége fizikaversenyt rendezett a környező …
… alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én újra találkozhattak egymással az 1958, 1968, … Zanati Béla nyugalmazott igazgatót, valamint Kispál György címzetes esperest. Először Borbély Lénárd …
… vizsgán a jelentkezők egy 2-3 feladatot tartalmazó kérdéssort kapnak. Ezek megoldására, végiggondolására 15 perc … idő van. Utána a feladat megoldását szóban kell előadniuk a felvételi bizottságnak. A vizsgán körző, vonalzó, szögmérő … tagadása. Egyszerű szövegek értelmezése. A „ha”, „akkor”, „minden”, „nem”, „van olyan”, „legalább”, „legfeljebb” …
… shoppen (Supermarkt, im Internet, Einkaufszentrum) Sport Musik (hören, machen, tanzen) Filme und Serien (Kino …
… azért lett Jedlik Ányos bencés tanár, mert ő volt a motor és dinamó felfedezője, már pedig Csepel a motorok és a dinamók hazája.” (Vályi Hugó, alapító igazgató) … néhány lelkes híve megpróbálta kijárni, hogy az iskola felvehesse az ünnepelt nevét. A minisztérium válasza igen …
… Fizikafaktosok reaktorlátogatása Április 22-én és 23-án iskolánk 11. évfolyamának fizika fakultációs tanulói immár hagyományosnak mondható látogatást tettek a BME Oktatóreaktorában Radnai Tamás és Kékesi Attila tanár urak kíséretében. …
… 2025-26 - Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny - Második forduló Második forduló Március 24-én rendezték meg az Öveges József …
… 2025-26 - Mikola fizikaverseny - Második forduló Második forduló A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny …
… - Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny - Első forduló Első forduló Az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny második fordulójába jutottak: 7.A osztályos tanulók: Buzás Anikó …
… 2024-25 - Öveges József Fizikaverseny - Első forduló Első forduló Az ÖVEGES JÓZSEF KÁRPÁT-MEDENCEI FIZIKAVERSENY második fordulójába jutott: Farkas Réka és Marczis Barbara (7.A), …
… olvashatják az eseményről, valamint a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg egy válogatást. A látogatás reggelén 8:30-kor gyülekeztünk az erőmű bejáratánál. Rövid balesetvédelmi … ellátásához, amit Csepel I-nek hívtak. A Csepel II-t egy angol cég építette, átadásán az akkori magyar miniszterelnök …
… 2017-18 - OKTV fizika - Első forduló Első forduló Fraknói Ádám a 2. fordulóba jutott fizikából. Tanára: Lakó Ferenc Péter …
… 2023-24 - "Muki bácsi" Fizikai Kísérletek Versenye - Budapesti forduló Budapesti forduló Bökönyszegi-Busay Botond és Molnár-Gábor Dániel 8.A …
… 2023-24 - Dürer matematika, fizika és kémiaverseny - A Dürer Matematika, Fizika és Kémiaverseny regionális fordulóján nyújtott teljesítményük alapján iskolánk három csapata jutott az országos döntőbe. K kategória: Domján Lola (10. A), Gede …