Keresés

… nemzet A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program a nemzeti összetartozást erősítő közös szavalásra … teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … otthont az esemény központi rendezvényének. Jordán Tamás felkészítésével és vezényletével több száz …

… köszönjük nekik nagyvonalú támogatásukat.   Az alábbiakban Borbás László és Mészáros Ármin 12.B osztályos tanulók … meglátogattuk a Paksi atomerőművet, ami miatt  meglepően korán kellett kelni, mivel egy másfél órás utat követően 8-ra már ott kellett lennünk. A nap első programja a látogatóközpont megtekintése volt, ahol a …

… Nemzetközi Őssejt-nap Március 14-én a 10.B TT-s csoportja és a 11. évfolyamos biológia fakultáció érdeklődő … két különböző területére kaptak betekintést. A programot Dr. Dinnyés András professzor (MTA, Szegedi Tudományegyetem Sejtbiológia és Molekuláris …

… Bécsbe a Millenium Bp. Kft. szervezésében! Program​​ Bécsi programunk során idegenvezetőn​​kkel belvárosi sétát teszünk, amely során megismerhetjük a városközpont nevezetességeit. A nap …

… Fizikafaktosok Semilab-látogatása 2025. február 7-én, pénteken a 12. évfolyam fizika fakultációs csoportjai egy kihelyezett fizikaórán vehettek részt a Semilab …

… az űrutazás nehézségeivel, együtt kísérleteztek Kapu Tiborral. Virtuális látogatást tettek a Nemzetközi Űrállomáson, … a világűr rejtelmeibe! Utolsó módosítás: 2026. 06. 11. – 19:54 Galéria …

… ahol több mint 80 IKSZ órát teljesített 20 diákunk. A program során tanulóink aktívan bekapcsolódtak a mindennapi … elkötelezetten és nyitottan vettek részt ebben a tartalmas programban. Kísérők: Tánczos Eszter, Sebestyén Zsuzsanna …

Jedlikes kísérletek az ELTE-n Holczer Józsefet, iskolánk … kémiatanárát felkérte az ELTE TTK „Alkímia ma” előadássorozat koordinátora, hogy kísérleteivel színesítse a januári …

… tanulmányút Kedves Diákok! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy idén ismét lesz lehetőségetek külföldi tanulmányi úton való részvételre. Úti célunk idén Írország fővárosa, Dublin. A Shetland U. K. Nyelviskola szervezésében a program 2023. június 11.-18-ig (tanítás utolsó hetében …

… Beiskolázással kapcsolatos információk A szülői tájékoztató, játszóház és nyitott kapuk rendezvényünkre érkező látogatók számára belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet mérés és … alatt az arcvédő maszk használata. Szülői tájékoztató  (2021. október 18. 17 óra) A negyedikes diákok szüleit a 7.A …

… írnék a mögöttünk és előttünk álló időszakról. Az Erasmus program célja , hogy képviselje a projekt alapú tantárgyközi …

… pályázat címe: INTEReST (Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning) Időtartam: … tantárgyak tanulása és tanítása a partnerországokban. Résztvevő országok: Litvánia, Magyarország, …

… UNISTEM DAY, avagy a Nemzetközi Őssejt-nap     Március 22-én a 10.A és B osztály érdeklődő tanulói, valamint a 11. … megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe … programon!   Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …

… A CERN egy nemzetközi részecskefizikai kutatóintézet Franciaország és Svájc határán, itt található a világ jelenlegi legnagyobb részecskegyorsítója. A program maga egy egynapos részecskefizikai rendezvény volt …

… Kielce 2015 A lengyelországi Kielce városa EU-támogatással … kultúrák közti kommunikáció" címmel 2015. szeptember 7-11. között. Az eseményen Kielce testvérvárosaiból – a …