Keresés
… Hattingeniek látogatása 2011-ben is részt vehettünk az immár huszonhatodszor megrendezésre került németországi diákcserén - ezúttal fogadóként. Most talán kissé …
… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben indította el kollégájával az informatika tagozatot, mely azóta is az egyik legnépszerűbb …
… shoppen (Supermarkt, im Internet, Einkaufszentrum) Sport Musik (hören, machen, tanzen) Filme und Serien (Kino …
… ünnepség a Jedlikben Iskolánk alapításának nyolcvan éves évfordulóját ma ünnepelte iskolaközösségünk. A megemlékezés során ünnepi beszédet hallhattunk Bese Benő igazgató úrtól, Korzenszky Richárd prior emeritustól, megtekinthettük a …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló … hálózatot nyertünk, melyre az akkor még nem túl elterjedt Windows NT Server alapú helyi hálózatot telepítették. …
… 8 évfolyamra jelentkezők témakörei Angol témakörök Élsportolói témakörök Digitális kultúra témakörök Matematika …
… Tagozatok Matematika Természettudományos Angol Német Digitális kultúra Élsportolói …
… 2018-19 - Német OÁTV - Első forduló Első forduló A 8.A-s Mezei Dóra és Kókay Dániel bejutott a német …
… 2017-18 - Kerületi német nyelvi verseny - Kerületi forduló Kerületi forduló A kerületi német nyelvi verseny kéttannyelvű / …
… 2016-17 - Német nyelvhasználó verseny - Országos döntő Országos döntő …
… 2016-17 - Német Nyelvi OÁTV - Első forduló Első forduló A német nyelvi OÁTV fővárosi fordulójába jutott Zentai Bálint 8.A osztályos tanuló. …
… 2015-16 - Német nyelvű kommunikáció - Országos döntő Országos döntő A 2. német nyelvhasználó verseny országos döntőjében Beke-Szabó Csenge 9.A osztályos tanulónk …
… 2015-16 - Spiel und Gewinn német nyelvi verseny - Országos döntő Országos döntő A spiel und Gewinn német nyelvi levelezős verseny országos döntőjének eredményei: Nguyen Veronika 3. hely …