Keresés

… Informatika tagozat Az iskolánkba jelentkező tanulók körében a … évek óta a legnépszerűbb célpont az 1990 óta működő informatika tagozat. Évről évre 180-200 nyolcadikos szeretne … 15 helyre, így a túljelentkezés jelentős. Érettségi Az informatika tagozatosok emelt szintű képzésben vesznek részt, …

… Hangolódj a pénzügyekre! A pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon elengedhetetlen a megalapozott döntésekhez. A … kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló … is az egyik legfőbb törekvése, hogy már a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel, és …

… kapcsolattartójaként. Számtalan matematika szakkör és tábor szervezésében, vezetésében vett részt Váctól … és nyolcévfolyamos gimnáziumi matematika tankönyvek lektorálásában, közép-, és emelt szintű érettségi feladatok … dolgozatok javításának felülvizsgálatában, tagja volt országos matematikaversenyek zsűrijének. Közreműködött az …

… - Az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntőjébe jutott: Szakács Benjámin, Reiner Bercel …

… 2024-25 - Irinyi kémiaverseny - Az  Irinyi verseny  országos döntőjén a következő eredmények születtek:   II/A …

… - Április 13-án zajlott az egyéni sakk diákolimpia országos döntője egy jedlikes részvételével:   Szakács Benjámin 8.a AF4 korcsoport 2. helyezés Galéria …

… Curie Kémia Kísérletverseny - A Curie Kémia Kísérletverseny Országos döntőjében szép eredményeket értünk el. Az első két helyen Jedlikes csapatokat találunk.   1. hely Gáspár Dorina 11.B Móró Maja 11.D Farkas Korinna 11.B Tanáruk: Holczer József 2. hely …

… - Farkas Dániel 9.A osztályos tanuló a Mikola Sándor országos fizikaverseny második fordulójában maximális pontot ért el és így döntőbe jutott. …

… - 5. osztály 15. Kelemen Jakab          Tanár: Hortobágyiné Kard Eszter 6. osztály 6. Tóth-Dusha Zoé 15. … Radnai Tamás 9. osztály 1. Farkas Dániel DÖNTŐS 4. Szomorjai Bercel                         Tanár: Szakácsné Györey … 9. o 2.hely Farkas Dániel, Molnár-Gábor Dániel, Szomorjai Bercel 10. o 2. hely …

… Arany Dániel matematikaverseny - Farkas Dániel és Molnár-Gábor Dániel 9.A osztályos tanulók az Arany Dániel …

… Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny első  fordulóján tizennyolcezer-hatszáz tanuló vett részt.   … a versenyzést. Az eredmények alapján továbbjut a 2. fordulóba: Évfolyam A tanuló neve Felkészítő tanár 5. Tóth …

… - A Bolyai Termeszettudományos csapatversenyen országos döntőjében iskolánk nyolcadikos csapata második …