Keresés
… Sajnos idén sem sikerült elnyernünk a Telekom nagyértékű sportszerutalványát, de iskolánkat kiemelték másik 10 … Sajnos idén sem sikerült elnyernünk a Telekom nagyértékű sportszerutalványát, de iskolánkat kiemelték másik 10 …
… Korcsolya A Jedlik Ányos Gimnázium kilenc osztálya kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa a MÜPA korcsolyapályáját. Ez az ingyenes program a partneriskolai … kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa a MÜPA korcsolyapályáját. Ez az ingyenes program a partneriskolai …
… 2016-17 - Kárpát Kupa - Idén is megrendezésre került a Kárpát Kupa Ifjúsági Labdarúgó Torna, immár 7. alkalommal, ezúttal Dunaszerdahelyen, december első hétvégéjén. A tornán a Kárpát-medence különböző részeiből érkezett csapatok …
… szervezte a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját. 288 tanuló foglalkozott a verseny ideje alatt gondolkodtató, sokszor furfangos feladatokkal. Az eredményhirdetés március 3-án 17 órakor, a Puskás Ferenc Általános Iskolában lesz. Galéria … …
… Jedlik Napok A 2014-es Jedlik Napok a krimi köré épül 2014. április 7-11. … címre. A résztvevők között nyereményeket sorsolunk ki! Lakatjáték Minden óra után kérjük az osztályok összekötőit (2 fő), hogy vegyék át borítékjaikat. Az az osztály, amelyik elsőként meg tudja …
… jel: tanulni kell, szeretni kell." (Nemes Nagy Ágnes) 2014. szeptember 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, … 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, …
… Bolyai csapatverseny 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük a Bolyai matematika csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját. Hogy a 3-8. osztályosok zökkenőmentesen … Ányos Gimnázium . Galéria … 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük a Bolyai matematika …
… Irány az Erkel Színház 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában lehetett … élményt! Szalai Anna 11.A … 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában lehetett …
… Természettudományi labor 2014. szeptember 8-án átadták iskolánk mintegy 300 millió forint értékű beruházását, a természettudományi labort. Az …
… napunkon a belvárosban teszünk kényelmes sétát, amelynek során megismerkedhetünk Bécs híres látnivalóival ( Operaház … díszített fenyőfa áll, amelyet különféle ünnepi portékákat és nyalánkságokat kínáló árusok sokasága vesz … 2014. december 6. szombat Gyülekező: reggel 5 óra 45 perckor a Jedliknél /József Attila utca/ Érkezés: este kb. 22 óra …
… 2023-24 - Országos Állategészségügyi Verseny - Az Állatorvosi Egyetem által szervezett Oszágos Állategészségügyi … Múlt hétvégén a három napos döntőben a jedlikesek csapata országos első helyezést ért el. A csapat neve : …
… MatekÁSZ verseny - A Bendegúz MatekÁsz verseny vármegyei fordulóján Szász Bence 5.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el és ezzel az eredményével bejutott az országos döntőbe. Tanára: Cynolter Ágnes … A Bendegúz MatekÁsz verseny vármegyei fordulóján Szász Bence 5.a osztályos tanuló 1. helyezést ért …
… János anyanyelvi verseny - Az Arany János magyarverseny 2. fordulóján elért eredménye alapján az országos döntőbe jutott tanulóink: Gabnay Zoltán (5.A) … Tanáruk: Bonhardtné Hoffmann Ildikó Kerényi Zsombor (8.A) Kiss-Ferenczi Bíborka (8.A) Egri Szilvia …