Keresés
… hajó fedélzetén, innen indultak Észak-Amerikába a zarándokok és az első telepesek. Mi pedig, 16 Jedlikes diákkal, … ide utaztunk repülővel az őszi szünetben, hogy hét derűs napot töltsünk el a Mayflower College-ban. Tanultunk, … hajó fedélzetén, innen indultak Észak-Amerikába a zarándokok és az első telepesek. Mi pedig, 16 Jedlikes diákkal, …
… által kitalált feladatokon kellett megfelelniük. Minden napra jutott kihívás, amit a nagyszünetben kellett teljesíteni: Hétfőn kockacukrokból kellett tornyot építeni Kedden a nyelvújítással kapcsolatos … kellett teljesíteni: Hétfőn kockacukrokból kellett tornyot építeni Kedden a nyelvújítással kapcsolatos …
… Népek Karneválja Idén 15 műsorszám szerepelt az idegen nyelvű farsangi programunkban, … ahol ezúttal is a zenéé, táncé, vidámságé volt a főszerep 2017. február 24-én. Az eseményen készült videók: … között a bal felső ikonnal lehet váltani) … Idén 15 műsorszám szerepelt az idegen nyelvű farsangi programunkban, …
… Euroexam Workshop Rádai Péter egyetemi tanár tartott előadást a hagyományos Euroexam workshopunk keretében, hogy minél hatékonyabban …
… Xmas Party Mint minden évben, idén is angolul ünnepeltük a karácsonyt a Xmas Partyn, 2014. december 18-án. … Mint minden évben, idén is angolul ünnepeltük a karácsonyt a Xmas Partyn, 2014. …
… utazás előtt hihetetlenül izgultunk, mi vár ránk egy idegen országban, idegen városban, idegen emberek között. Vajon ki … rock zenével is megismerkedhettünk. Este otthon a családoknál az idő fantasztikusan telt, barátságosak voltak … hiszem - mindenki nagy kedvence. Az utolsó együtt töltött napon a vendéglátóinkkal töltöttük az időt. Városnézés, …
… teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … A meghirdetett 2015. január 22., 9:00 órai határidőre 718 iskola regisztrált a közös szavalásra, és ez a szám a … több százezer diák szavalatával ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A programhoz a technikai adottságok függvényében …
… motiválni a németül tanuló diákokat, kedvet teremteni a nyelvtanuláshoz és szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat az általános iskolai … óra, 5. osztály heti 3 óra, 6. osztály heti 3 óra = 9 óra) 1. kategória: 10 óra 2. kategória: 11- 15 óra 3. kategória: …
… 2013-14 - Német OÁTV - Területi forduló Területi forduló A német nyelvi OÁTV budapesti döntőjébe jutottak a 7.A alábbi …
… 2013-14 - Német OÁTV - Budapesti forduló Budapesti forduló A német nyelvi OÁTV országos döntőjébe jutott Beke-Szabó Csenge 7.A …
… 2013-14 - Német OÁTV - Országos döntő Országos döntő A német nyelvi OÁTV országos döntőjében …
… 2009-10 - Országismereti verseny Országismereti verseny angol Bodroghy Kristóf 6.A 3. … …
… 2006-07 - Vásárhelyi angol 3. … 2. olasz 1. (3.) műveltségi 1. … angol 3. …
… eredményeinek elemzése, intézkedési terv A német nyelvi kompetenciamérés eredménye Pedagógusok végzettsége és … osztályok Diabéteszes tanulók speciális eljárásrendje Az országos kompetenciamérés eredményei 2008-ig visszamenőleg … File tanuloi_letszam.pdf File szakkorok.pdf File pedagogusok.pdf File …
… Tagozatok Matematika Természettudományos Angol Német Informatika Élsportolói Nyolcévfolyamos … Matematika Természettudományos Angol Német Informatika Élsportolói Nyolcévfolyamos …