Keresés

… illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb … és Kolatsek Katalin tanárnőknél, illetve Rapatyi Anna, 11.A osztályos tanulónál tehetitek meg. … Fenntarthatósági …

… természettudományi tagozata az ELTE TTK-ra látogatott el 2017. május 18-án, ahol a Növények napja című rendezvényen vettek részt. … természettudományi tagozata az ELTE TTK-ra látogatott el 2017. május 18-án, ahol a Növények napja című rendezvényen …

… Szerdán rendeztük meg a házi hangversenyt, csütörtökön a sportversenyeké volt a délután, pénteken pedig a 18 különböző … közül lehetett választani. Ezt követően került sor a Jedlik Alapítvány díjainak átadására. Galéria … A … Szerdán rendeztük meg a házi hangversenyt, csütörtökön a sportversenyeké volt a délután, pénteken pedig a 18 különböző …

… Március 15. 2017. március 9-én a Szent Mihály Szekere vándorszínház … című előadásának megtekintésével emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Szereplők: Valter …

… módon, játékos feladatokkal emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról 2017. március 14-én. Galéria … Rendhagyó módon, játékos feladatokkal emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról 2017. március 14-én. …

… Christmas Party Angol nyelvű karácsonyi estét tartottunk 2016. december 20-án. Az eseményen készült videók: … váltani) Galéria … Angol nyelvű karácsonyi estét tartottunk 2016. december 20-án. Az eseményen készült videók: …

… A Jedlik Ányos Gimnázium és Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata ötödik alkalommal hívta Öregdiák Találkozóra „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1956, 1966, 1976, 1986, 1996, 2006-ban érettségizett diákokat 2016. december 2-án. Morovik Attila alpolgármester úr és …

… Euroexam Workshop Kedves nyelvvizsgára készülő angolosok! Az alábbi … találjátok Rádai Péter - Euroexam - Top Tippek interaktiv workshopjának anyagát, amit élőben 2016. november 12-én hallhattak a résztvevők. Jó …

… Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2016. november 11-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Délkelet-Pest megyei fordulóját. Galéria … 2016. november 11-én rendeztük meg a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Délkelet-Pest megyei fordulóját. …

… DÖK-nap 2016. június 15-én, az utolsó tanítási napon rendezte meg a Diákönkormányzat a hagyományos DÖK-napot. A programok között idén … és társassarok, szex-kvíz, batikolás, bögrerajzolás, sportprogramok és természetesen bográcsozás is. Galéria … …

… 2015-16 - World Robot Olympiad - Országos döntő Országos döntő A World Robot Olympiad Magyarország 2016 Nemzeti Fordulójában a Jedlik Ányos Gimnázium … … A World Robot Olympiad Magyarország 2016 Nemzeti Fordulójában a Jedlik Ányos Gimnázium …

… pályázatára készített videója, melyet a magyar válogatott 2016-os labdarúgó EB-re való kijutásának örömére írtak ki, a … résztvevői: Albert Melióra, Bruti Patrízia, Csiffáry Norbert, Elek Rebeka, Ficza Domonkos, Király Fruzsina, Lendvay Bence, Madácsi Gábor, Molnár Milán, Szalay Daniéla Operatőr és vágó: Dániel …

… Tamás, a Jedlik Ányos Gimnázium 9.A osztályos tanulója a 2016-os Vívó Diákolimpián - tőrvívás fegyvernemben - első … Tamás, a Jedlik Ányos Gimnázium 9.A osztályos tanulója a 2016-os Vívó Diákolimpián - tőrvívás fegyvernemben - első …

… Népek karneválja Az idei népek karneválja 2016. február 12-én került megrendezésre. Az eseményen … ikonnal lehet váltani) Galéria … Az idei népek karneválja 2016. február 12-én került megrendezésre. Az eseményen …

… Bolyai Természettudományi Csapatverseny 2016. február 05-én rendeztük a Bolyai Természettudományi Csapatverseny regionális fordulóját. Galéria … 2016. február 05-én rendeztük a Bolyai …