Keresés

… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június … Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. …

2018-19 - Bendegúz Tudásbajnokság - Országos döntő Országos döntő A Tudásbajnokság verseny országos döntőjét …

… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló … igyekeztünk aktívan feladatokat vállalni. Kirándulásaink során megismerkedtünk Hattingen nevezetességeivel, majd … várt bennünket és természetesen a Kölni Dóm is. Düsseldorfi sétánkon megcsodáltuk a Rajnát, a tartományi Parlament …

… Ballagás 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az … készült videofelvételek itt tekinthetők meg:   Galéria … 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az …

2018-19 - Bendegúz Tudásbajnokság -   Tudásbajnokság                        2019 áprilisában került sor a Tudásbajnokság fővárosi döntőjére. Ezen azok a diákok …

… Erasmus+ megnyitó Az iskolánk által koordinált INTEReST nevű projekt támogatást nyert az Európai Unió ERASMUS+ pályázatán. 2019. március 18.-ától egy héten át Budapesten látjuk …

… is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: … is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: …

… Bolyai Természettudományi Csapatverseny 3-8. o. 2019. február 8-án a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulójának adtunk otthont. Galéria … 2019. február 8-án a …

… lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani)   2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató … lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani)   2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató …

… Bolyai Matematika Csapatverseny (9-12. o.) 2019. január 11-én a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …

… A fenntarthatóság hete Fenntarthatósági hét a Jedlikben! A Föld napja alkalmából idén nemcsak papírgyűjtést … illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb …

… Népek Karneválja Idén 15 műsorszám szerepelt az idegen nyelvű farsangi …

… Diákolimpia - vívás Skorka Csongor 9.E osztályos tanulónk a Diákolimpia országos döntőjén … tőr fegyvernemben 3. helyezést ért el. Utolsó módosítás: 2019. 04. 01., h – 12:15 Galéria … Skorka Csongor 9.E …

… Ritmikus sportgimnasztika Örömmel adunk hírt arról, hogy 9.E osztályos tanulóink sikerrel szerepeltek a budapesti fordulóban. Eredményeik alapján valamennyien döntősök! Deák … Labda 3. hely Gratulálunk edzőiknek is! Utolsó módosítás: 2019. 03. 31., v – 14:23 Galéria … Örömmel adunk hírt arról, …