Keresés
… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június … Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. …
… 2018-19 - Bendegúz Tudásbajnokság - Országos döntő Országos döntő A Tudásbajnokság verseny országos döntőjét 2019. június 1-jén, Szegeden rendezték meg. Anyanyelv, …
… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló részvételével ismét ellátogattunk Hattingenbe. 2019. május 2-12-ig élvezhettük a Holthausen Gimnázium …
… Ballagás 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az … készült videofelvételek itt tekinthetők meg: Galéria … 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az …
… 2019 áprilisában került sor a Tudásbajnokság fővárosi döntőjére. Ezen azok a diákok vehettek részt, akik a tanév során – a levelezőversenyben – mind a hat fordulót eredményesen megoldották. A döntőn – amit a …
… Erasmus+ megnyitó Az iskolánk által koordinált INTEReST nevű projekt támogatást nyert az Európai Unió ERASMUS+ pályázatán. 2019. március 18.-ától egy héten át Budapesten látjuk …
… is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: … is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: …
… Bolyai Természettudományi Csapatverseny 3-8. o. 2019. február 8-án a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulójának adtunk otthont. Galéria … 2019. február 8-án a …
… lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) 2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató …
… Bolyai Matematika Csapatverseny (9-12. o.) 2019. január 11-én a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …
… el a Mayflower College-ban. Tanultunk, kirándultunk, Halloweeneztünk, egész nap angolul beszéltünk és minden nap … el a Mayflower College-ban. Tanultunk, kirándultunk, Halloweeneztünk, egész nap angolul beszéltünk és minden nap …
… A fenntarthatóság hete Fenntarthatósági hét a Jedlikben! A Föld napja … illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … egy-egy képet , és küldjétek el nekünk a következő címre: foldnapja@jedlik.hu A képekből kiállítást rendezünk. A fotók …
… Vitorlázás Megnyerte az RS FEVA Országos bajnokságot Madár … és az edzőjével, Kugler Tamással látható. Utolsó módosítás: 2019. 07. 05., p – 11:44 Galéria … Megnyerte az RS FEVA …
… Diákolimpia - vívás Skorka Csongor 9.E osztályos tanulónk a Diákolimpia országos … tőr fegyvernemben 3. helyezést ért el. Utolsó módosítás: 2019. 04. 01., h – 12:15 Galéria … Skorka Csongor 9.E …
… Ritmikus sportgimnasztika Örömmel adunk hírt arról, hogy 9.E osztályos … - Labda 3. hely Gratulálunk edzőiknek is! Utolsó módosítás: 2019. 03. 31., v – 14:23 Galéria … Örömmel adunk hírt arról, …