Keresés

… Fény éve fizikaverseny A "Fény Nemzetközi Éve" rendezvénysorozat keretében iskolánk fizika munkaközössége …

2018-19 - Abacus matematikaverseny - Az  Abacus matematikai …  6.A  5. hely Szakács Domonkos  6.A  6. hely Tanáruk: Fodor Mária   Gede Eszter  8.A  1. hely Tanára: Árváné Doba …

Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk … 23 tanuló részvételével ismét ellátogattunk Hattingenbe. 2019. május 2-12-ig élvezhettük a Holthausen Gimnázium …

… felkészítő munkájáért, amelynek eredményeképpen a 2017/18-as tanévben a Karon a kémia alapképzési szakra …

… A fenntarthatóság hete - A Föld Napja A Föld napja alkalmából volt ez a verseny meghirdetve. A kisebbek és a nagyobbak külön voltak. 2 forduló volt, az 1. egy fotópályázat volt. Itt két képet …

… remények és kétségek” Iskolánk tanulóit a 11. b Természettudományi Tagozata valamint a 11. a osztály … Ezután a résztvevő iskolák véleményalkotó- illetve vitacsoportjai mondhatták el az előadás során kialakult benyomásaikat vagy tehettek fel kérdéseket a …

… különböző állomásokon játékos feladatokat oldottak meg, és természettudományos kísérletekben vehettek részt. Galéria …

… 2016-17 - ELTE Bolyai Kollégium - Országos döntő Országos döntő Az ELTE Bolyai Kollégiuma által szervezett természettudományos csapatverseny döntőjében a Jedlik …

… természettudományi tagozata az ELTE TTK-ra látogatott el 2017. május 18-án, ahol a Növények napja című rendezvényen vettek részt. …

… DÖK-nap 2016. június 15-én, az utolsó tanítási napon rendezte meg a Diákönkormányzat a hagyományos DÖK-napot. A programok között idén … és társassarok, szex-kvíz, batikolás, bögrerajzolás, sportprogramok és természetesen bográcsozás is. Galéria …

… Hattingeniek látogatása 2​​011-ben is részt vehettünk az immár huszonhatodszor megrendezésre került németországi diákcserén - ezúttal fogadóként. Most talán kissé …

Gyereknapi kísérletezés Gyereknap alkalmából a sétáló utcában és a természettudományi laborunkban kísréletezhettek az érdeklődők Galéria …

… tanuló diákokat, kedvet teremte​​ni a nyelvtanuláshoz és szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat az általános iskolai … vesz részt rajta.  Mivel most később kezdtük, csak egy fordulót terveztünk, melynek visszaküldési … határideje: DECEMBER 2. A három kategóriát ismét a heti óraszám alapján alakítottuk ki:​ (A heti óraszámok, …

… és oktatási pályázat Környezetvédelmi és oktatási pályázat természettudományok Holczer Viktor 7.A 1. …