Keresés
… Letették iskolánk új épületének alapkövét 2022. január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és jedlikes öregdiák, Tóth János, a Dél-Pesti Tankerületi …
… diák is eltöltött 10-14 izgalmas napot egy-egy németországi látogatás során. Nagyon jól ismerik diákjaink a 100. szülinapját … éves holthauseni épületben a gimnázium alapításának 100. évfordulóját! A számtalan meghívott vendég között az iskola …
… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … orvoslásra is. Végül, de nem utolsó sorban Füredi András (Természettudományi Kutatóközpont) tumorőssejtekkel …
… Partium Szeptember elején a Jedlik Ányos Gimnázium 8.A és 10.A osztálya a csepeli önkormányzat támogatásával történelmi és irodalmi kiránduláson … – elhelyeztük emlékszalagjainkat” – számolt be a Csepel.hu oldalnak a kiránduláson résztvevő Fodor Mária és dr. …
… de sikerült! És mindenkinek nagyon tetszett. Amikor megérkeztem a végén a lovammal a vásárba, még nyerítenem is kellett. Az előadás után csináltunk egy csoportképet, természetesen lovastul. (Siheder 2) Amikor megtudtam, …
… Információk az ingyenes Office csomaggal kapcsolatban A … (Az iskolai e-mail címed felhasznalonev@jedlik.hu formátumú, ahol a felhasználónév az iskolai … 365 egy úgynevezett "szoftver, mint szolgáltatás" típusú termék, ami azt is jelenti, hogy a számítógépeden található …
… olvashatják az eseményről, valamint a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg egy válogatást. A látogatás reggelén 8:30-kor gyülekeztünk az erőmű bejáratánál. Rövid balesetvédelmi … ismertetést. Ezután a hallottakat túravezetőnk, Bakos Gábor üzemmérnök előadása mélyítette el. Megtudtuk például, …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … drótoztak be. Lehetővé vált, hogy ha új gép érkezik, az iskola szinte bármely pontján rá lehessen kötni a hálózatra. … szolgált ki. ( Bővebben az 1997-es állapotról ) 2000-2018: Iskolánk szoros kapcsolatot alapított ki több iparági …
… egy szebb holnapot... Arany János 12.A Minden ősszel, amikor új évet kezdtünk, megszámláltuk, hogy hány év kell még az … végig kísértek mindegyikünket ezen úton, amit néhol inkább hullámvasútnak illene nevezni. Majd’ egy évtizednyi tanulást … biokémia dolgozat a fakultáción), de kihozta. Természetesen Radnai tanár úrnak, keresve sem találhattunk …
… hat évet. Kimagasló versenyeredményeihez tehetségén és szorgalmán kívül hozzájárult ebben a színvonalas környezetben … versenyeredménnyel büszkélkedhetett. A legfontosabbakat soroljuk most fel: a Dürer Kémia Csapatversenyen harmadik és … Versenyen első és harmadik helyezett, illetve a legjobb gyakorlatért járó különdíj birtokosa lett, valamint …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … drámajátékokban mérhették össze színházi tehetségüket. A humoros és furfangos szituációkat kiváltképp talpraesetten … házi készítésű gumicukrot, különféle növények csíráit, természetesen gyümölcsöket és zöldségeket is. Gondoskodtak …
… német tagozatát válaszd-e továbbtanulásod célpontjaként, akkor szeretnélek megerősíteni abban, hogy igen, most is jó … vizsgáról Ha német tagozatra szeretnél jelentkezni, akkor elsőként fontos hangsúlyoznom, hogy nyelvi tagozatot nem indítunk kezdő szintről. Csak akkor van tehát esélyed bejutni a meghirdetett 15 hely …
… élménybeszámoló A Határtalanul! pályázat keretében március 17. és 20. között a Felvidéken jártunk a 7.a osztállyal. Az indulás napján már korán reggel az iskolánál voltunk, megérkezett a buszunk, és …