Keresés
… Kerületi informatika 2017-18-as tanév munkaterve: letöltés PDF-ben 2017-18 FÁIAV előzetes A 2016-17-as tanév FÁIAV döntő feladatai innen tölthetők le! … Infomatika Alkalmazói Verseny feladatai 2015/16 Kerületi forduló feladatai Kerületi eredmények …
… Informatika tagozat Az iskolánkba jelentkező tanulók körében a … létszám arányában évek óta a legnépszerűbb célpont az 1990 óta működő informatika tagozat. Évről évre 180-200 nyolcadikos szeretne …
… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben … ő tolmácsolásában. Soha nem felejtem el az első tanítási napot 5. osztály szeptemberében. A fiúk akkor kapták meg a …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló … eszközökre a tanórán és azon kívül is. Az épületünk 2023-ban befejeződött teljes felújítása és kibővítése során …
… foglalkozások része. Tehát a gyermek iskolai beíratásakor (illetve az 5. évfolyamon) adatlap kitöltésével … a hit-és erkölcstan oktatással kapcsolatos ismeretekről az Országgyűlés által elismert 27 magyarországi egyház, … vallásfelekezet és vallási közösség idén is ismertetőt tarthat a szülőknek. Ezúttal három iskolában lesz …
… 2017-18 - Kerületi Művészeti Szemle - Kerületi forduló Kerületi forduló Czipó Áron (5.A) kiemelt arany, Demeter Virág (7.A) …
… 2017-18 - Kerületi német nyelvi verseny - Kerületi forduló Kerületi forduló A kerületi német nyelvi verseny kéttannyelvű / …
… 2017-18 - Kerületi szövegértő verseny - Kerületi forduló Kerületi forduló Fábián Réka 6.A 2. hely Kiss Anna … Katalin Szakács Domonkos 5.A 3. hely Tanára: Horváth Zsuzsanna Lugosi Dorottya 7.A 3. hely …
… 2017-18 - Kerületi anyanyelvi vetélkedő - Kerületi forduló Kerületi forduló 2. helyezést ért el Bonhardt Liliána, Nagy Gergely …
… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … A nálunk javított dolgozatokról az értékelőlapokat 2019. február 5 -én 8 és 16 óra között van lehetőség átvenni. … 2019. március 18-án. Módosítási időszak 2019. március 21-22-én lehetőség lesz a jelentkezés során megjelölt …
… 0003 72833265245 0003 CSERFES04 0003 MÁJKI 0003 VOJPORTI 0003 72747697132 0003 72633320815 0003 72714760812 0003 … 0004 72757621844 0004 72688021998 0004 72731411584 0004 Informatika tagozat 72735219140 0005 72711347708 0005 …
… 2017-18 - Teleki Pál földrajzverseny - Kerületi forduló Kerületi forduló TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY KERÜLETI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI …
… 2016-17 - Hevesy kémiaverseny - Kerületi forduló Kerületi forduló A Hevesy Kémiaverseny kerületi fordulójának eredményei: 7. osztály (EBB) Miklós …
… 2021-22 - Kerületi német nyelvi szavalóverseny - Kerületi forduló A kerületi szavalóversenyen: Tar Lili 5.a … 1.helyezést Győri Viktor Samu 5.a 2. helyezést Füzesi Fanni 5.a …
… - Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd verseny - Kerületi forduló Kerületi forduló A kerületi versenyen 2. hely Ujvári Nóra 6.A Tanára: Horváth Zsuzsanna 2. hely Bogdán Gréta 7.A Tanára: Venczel …