Keresés

… a Jedlikben kezdte, majd az Árpád Gimnázium testnevelés tagozatán érettségizett, ahol 1954-ben tanítói oklevelet is … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, …

… nem ütközve kerül lebonyolításra. A jelentkezők száma korlátozott, ezért amennyiben érdeklődéseteket felkeltettük, … 02. 04. – 12:57 Csatolmányok jedlik_plymouth_ajanlat_1het.pdf

… tanárnő kíséretében. Az egyetemi magángyűjtemény elsősorban az orvostanhallgatók tanulmányait segíti, ugyanakkor külsősök … illetve valamilyen rendellenességet mutató – régi, 19. századi, illetve új – szervet, csontot, vagy akár …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1963, 1973, 1983, 1993, 2003, 2013-ban érettségizett …

… Alapítvány a  Magyar Kultúra Lovagja  címet adományozta a kortárs irodalom érdekében kifejtett életművéért. Utolsó módosítás: …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1952, 1962, 1972, 1982, 1992, 2002, … az alábbi űrlap kitöltésével vagy telefonon ( +36 1 276-1133 ) jelezze. Köszönjük Budapest XXI. kerület Csepel …

… Tantermen kívüli digitális munkarend A Kormány döntése alapján a középfokú iskolákban a 9. és a … szerint vesznek részt az oktatásban, három lehetséges munkaformában: Feltöltött és elküldött feladatlapok, beküldendő … esetben, intézményvezetői engedéllyel egyéni és kiscsoportos konzultációk tartására – az egészségvédelmi …

… 2020. október 26-án a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Krassói Kornélia, iskolánk korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára. Gratulálunk! …

…                        2019 áprilisában került sor a Tudásbajnokság fővárosi döntőjére. Ezen azok a diákok vehettek részt, akik a tanév során – a levelezőversenyben – mind a hat fordulót eredményesen  megoldották. A döntőn – amit a …

… NEM EGY ÖTÖSÉRT:))) AZ APRÓBETŰS RÉSZT IS OLVASD EL!! A hatfordulós verseny a négyfős csapatok nevezése után indul a …

… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1955, 1965, 1975, 1985, 1995, 2005-ben érettségizett … módosítás: 2015. 12. 05. – 08:50 Csatolmányok oregdiak_2015.pdf

… 22-ig 12 hét, tantárgyanként heti 1x45 perc. A jelentkezéskor kérjük, jelöljék a foglalkozás tanuló számára megfelelő valamennyi időpontját, a csoportok rugalmas beosztása érdekében.   8. osztályos diákoknak … 22-ig 12 hét, tantárgyanként heti 1x90 perc. A jelentkezéskor kérem jelöljék a foglalkozás tanuló számára megfelelő …

… Mészáros Zsolt ​​​​Mészáros Zsolt 1917. február 11-én Mészáros György és Schrödl Mária … idejét. 1939-ben vizsgázott, majd 1940-41-ben a Trefort utcai mintagimnázium gyakorló tanára lett. 1941-től a Hadügymi​​​nisztérium …