Keresés

… Annak a generációnak a tagja, amely az ötvenes években az ország legtehetségesebb tanáraiból verbuválódott, betöltendő … távozása utáni űrt a gimnáziumba​n. 45 évi működése során nyolc osztály​​nak volt osztályfőnöke, tanítványainak … és külföldi kirándulást vezetett. Hagyományt teremtett a gorsiumi Florália ünnepek megújításával, a latinosok …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … kaptak, vagyis első helyezést értek el. A csoport az 1984-85-ös tanévben például összesen 26 alkalommal lépett …

… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … szereztem 1945-ben. Egyetemi éveim alatt a néprajzot is felvettem és harmadik tanári szaktárgyként az angol nyelvet is. Több ízben folytattam diákéveim alatt a …

… kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló … is az egyik legfőbb törekvése, hogy már a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel, és … éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű …

… iskolánk kisgimnazistái is meghívást kaptak. A délután során a diákcsapatok először egy elméleti versenyen mérték … készítettek, melyen a Pascal-törvény gyakorlati alkalmazását modellezték. Őket a zsűri 2. díj ban …

… - A  BENDEGÚZ   TUDÁSBAJNOKSÁG  Szegeden tartott országos döntőjén Irodalom, szövegértés tantárgyból  KÖRMENDY VIKTÓRIA  8.A  …

… ELTE IK, pályaorientációs programok A HiSchool Alapítvány HiJob programja … nyílt céglátogatásra. A legtöbb jedlikes az ELTE Informatikai Karára látogatott, ahol a mesterséges … Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központba, a Bosch Magyarországhoz, és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe is …

… Öregdiák találkozó Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1954, 1964, 1974, 1984, 1994, 2004, 2014-ben érettségizett …

… 2023-24 - Tudásbajnokság - A Tudásbajnokság országos döntőjét ebben a tanévben is Szegeden rendezték meg. Három 7.A-s tanulónk jutott ide a vármegyei fordulón nyújtott teljesítménye alapján. Magyar nyelv tantárgyból Kelemen Ida 2. helyezést ért el. Irodalom …

… Május 3-én elbúcsúztattuk a végzős évfolyamot. Az ünnepi műsort a 10.A osztály, és Janik Mária tanárnő adta.   … vizsgákhoz! (Fotók: Bajnok Bernát, 11.D; videó: Marinkás Gábor, 11.D) Galéria …

… LILÁNA 6.A   4. HELY  Tanára: Venczel Katalin LUGOSI DOROTTYA 5.A  5. HELY MOLNÁR DOMINIKA 5.A  7. HELY Tanáruk: …

… Öregdiák találkozó Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1953, 1963, 1973, 1983, 1993, 2003, 2013-ban érettségizett …

2023-24 - Édes anyanyelvünk - 2023. október 13-án kezdődött az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 51. országos, Kárpát medencei döntője Sátoraljaújhelyen. Közel százhúsz versenyző mutatta meg …

… Május 5-én elbúcsúztattuk a végzős évfolyamot. Az ünnepi műsort a 9.A osztály, és Janik Mária tanárnő adta. Gratulálunk …