Keresés
… a karbantartásig. Ez cég 1989-ben alapult meg egy kis csoporttal akik belekezdtek a fejlesztésbe és kutatásba, mára … okítást is kaptunk. Ezután (mivel nagy létszámú csoportnak számítottunk) két csoportra bontva kezdtük meg a több épületből álló komplexum …
… augusztusban a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában dolgozott filmproducerként. Idén márciusban a New York-i Tudományos Akadémia kérte fel, hogy ossza meg … a sikeres innovációról . Továbbá idén októberben Magyarországot fogja képviselni Brüsszelben a harmadik AsiaEurope …
… Felvidéken jártunk a 7.a osztállyal. Az indulás napján már korán reggel az iskolánál voltunk, megérkezett a buszunk, és mi pakoltunk és pakoltunk, aztán 7 órakor nekivágtunk az útnak. Az első állomásunk Dévény, a történelmi Magyarország nyugati kapuja volt. Fülünkben csengtek Ady Endre …
… Nemzetközi Őssejt-nap Március 14-én a 10.B TT-s csoportja és a 11. évfolyamos biológia … sejtek válogatására, végezhettek gél-elektroforézist, versenyezhettek a robotpipettázó géppel, megmérhették …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … amelyen nyilvános BBS-t is üzemeltettünk. 1994/95 : A Soros Alapítvány pályázatán egy új 486-os gépekből álló hálózatot nyertünk, melyre az akkor még nem túl elterjedt Windows NT Server alapú helyi …
… Koronavírus aktualitások Naprakész információk a koronavírusról Az Oktatási Hivatal járvánnyal kapcsolatos …
… Információk a hitoktatásról A 2021/22 tanévben választható hittan órákkal kapcsolatos információkat az alábbi oldalakon találják: Katolikus Tájékoztató Kisfilm Református Plakát: Református hit-és erkölcstan plakát Szülői …
… téve ezzel, hogy középiskolás diákok egy ingyenes tábor keretében vehessenek részt egy olyan különleges … Vince (11.B) Vámos Bence (9.B)] képviselte. A diákok egy 3 fordulós online vetélkedő és egy motivációs videó elkészítése … 100 fiatallal – mérték össze folyótakarító erejüket. A tábor szervezői (az Aktív Magyarország államtitkárság …
… 221 éve született Jedlik Ányos 221 éve, 1800. január 11-én született Jedlik Ányos 1979 áprilisában koszorúzták meg először az akkori diákok iskolánk névadójának, … örökké élnek, és az Úrnál az ő jutalmuk.” JEDLIK NAPOK 2017 De miért is lett iskolánk éppen róla elnevezve és …
… és a további lépésekről. Az útmutató nyomtatható formában is elérhető innen . Tartalomjegyzék I. Termékkulcs … a szoftverekhez gombra! Ha még nem vagy bejelentkezve, akkor a következő képernyőn add meg a jedlikes e-mail címedet ( … ) és a hozzá tartozó jelszavadat. Ez ugyanaz, amit informatika órán a számítógépekhez, és a wifihez is …
… meg az idei évben a Kutatók Éjszakáját. A Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozat, melynek keretében egyetemek, … szervezésben is közreműködtek. Fehér Marcell és Daka Dorka 12.C osztályos tanulók az Ericsson Magyarország és a BME … autómotorokat és érdekes találmányokat (pl. egy háromkerekű versenyautó) is láthattunk itt. A program zárásaként részt …
… 2023-24 - Tudásbajnokság - A Tudásbajnokság országos … rendezték meg. Három 7.A-s tanulónk jutott ide a vármegyei fordulón nyújtott teljesítménye alapján. Magyar nyelv …
… Euroexam Workshop Rádai Péter egyetemi tanár tartott előadást a hagyományos Euroexam workshopunk keretében, hogy minél hatékonyabban …
… 2019-ben elkezdődik. A 2019/2020-as tanévet a volt Fodor József Szakképző Iskola épületében kezdjük meg (1214 … az oktatási struktúra és színvonal, az indított képzési formák, tagozatok, az iskola elvárásrendszere természetesen … a tervezett ütemben zajlik, így a nyár folyamán sor kerülhet a Jedlik Ányos Gimnázium költözésére. A volt …