Keresés

Bolyai matematika csapatverseny 2015. október 16-án a …

… Szakmai nap a laborban 2014. október 18-án szakmai napot tartottunk a szeptemberben átadott Természettudományi Laboratóriumunkban, ahol Härtlein Károly (BME) és Dr. Róka …

… utazás előtt hihetetlenül izgultunk, mi vár ránk egy idegen országban, idegen városban, idegen emberek között. Vajon ki … indult a buszunk. Az út fantasztikusan telt, összehangolódtunk. Estére érkeztünk Lengyelországba. Első lengyel szavunk "DOBRE VIECSUR" volt, amit …

… Bolyai csapatverseny ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​A Bolyai anyanyelvi csapatverseny regionális fordulóját szervezzük immáron harmadik alkalommal 2013. …

… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere … az érettségi elnökként e falak között töltött három napra, a színvonalas feleletekre. Nagy szeretettel köszöntöm …

… de sikerült! És mindenkinek nagyon tetszett. Amikor megérkeztem a végén a lovammal a vásárba, még nyerítenem is kellett. Az előadás után csináltunk egy csoportképet, természetesen lovastul. (Siheder 2)​   Amikor megtudtam, hogy én leszek Lúdas Matyi, ​eléggé …

… 2013-14 - Zrínyi-Gordiusz - Területi forduló Területi forduló A Zrínyi Ilona Matematikaverseny területi eredményei Díjazottak 5. osztály: …

… 2013-14 - Zrínyi-Gordiusz - Országos döntő Országos döntő A Zrínyi Ilona Matemaika Tesztversenyverseny országos döntőjén elért eredmények 2014. 12. …

… 2013-14 - Országos Tőrvívó Bajnokság Mendrey Tamás 7.A osztályos tanuló megnyerte a 2014. évi Tőrvívó Országos Bajnokságot. Galéria …

… 2013-14 - Német OÁTV - Területi forduló Területi forduló A német nyelvi OÁTV budapesti döntőjébe jutottak a 7.A alábbi …

… 2013-14 - Német OÁTV - Budapesti forduló Budapesti forduló A német nyelvi OÁTV országos döntőjébe jutott Beke-Szabó Csenge 7.A …

… 2013-14 - Német OÁTV - Országos döntő Országos döntő A német nyelvi OÁTV országos döntőjében …

… 2013-14 - OKTV - Első forduló Első forduló Francia nyelvből az OKTV 2. fordulójába jutott Szombati Eszter 12.C és Zsiga Zsolt 11.C osztályos tanuló. Felkészítő … osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Pavelka Éva Angol nyelvből az OKTV 2. fordulójába …

… 2013-14 - KÖKÉL Balbisi Mirjam 9. A osztályos tanuló az országos kémiai levelezős versenyen 2. helyezést ért el. Tanára: Elené Becz Beatrix …

… 2012-13 - Curie kémiaverseny - Fővárosi döntő Fővárosi döntő A Curie kémiaverseny … B Szlávik Márton, 10. A Kuti Kamilla, 11. B Fazekas Zsolt, 12. A ​​A Curie környezetvédelmi verseny fővárosi fordulójában 3. helyezést ért el a 7.A csapata: Csekity …