Keresés
… 2018-19 - Bolyai matematikai csapatverseny - Területi forduló Területi forduló A Bolyai Matematika Csapatverseny területi döntőjében … elért eredményeink a következők. 2. helyezést ért el a Csordapásztorok csapat, melynek tagjai: Beke-Szabó Csenge …
… Öregdiák találkozó Immáron hetedik alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját. December 7-én … érettségizők. A megjelent vendégek között köszönthettük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, …
… illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb felbontásban …
… 20-21-én bentalvós versenyfelkészülésen vettek részt Jedlikes diákok a tornateremben Bükkfejes András vezetésével. A kisebbek a First Lego League versenyre, a nagyobbak pedig a World Robot Olympiad versenyre készülnek. Galéria … Február …
… órától, az utcanév avatót követően iskolánkban került sor a látványos Vermes-kísérletek bemutatására. A … Ezzel mintegy köszönetet is kívánunk mondani Csepel Önkormányzatának azért, hogy fizikaszertárunk eszközeit … órától, az utcanév avatót követően iskolánkban került sor a látványos Vermes-kísérletek bemutatására. A …
… 2014-15 - OKTV - Második forduló Második forduló Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe …
… Szivárvány A Hebe Kft. által szervezett irodalmi levelezős csapatversenyen 8. helyezést ért el a 9. évolyam csapata. … Gabriella … A Hebe Kft. által szervezett irodalmi levelezős csapatversenyen 8. helyezést ért el a 9. évolyam csapata. …
… című regényéhez készített társasjátékával. Csapattagok: Borbély Anita, Gere Sára, Kóti Alexandra, Kulcsár Kata, Németh Cintia, Orosz Szonja, Szalai Zsuzsi, Szűcs Ágnes, Tordai Balázs, Tóth Szandra, Varga Ákos Tanáruk: Venczel …
… 2010-11 - Curie kémiaverseny - Kerületi forduló Kerületi forduló 12 tanuló jutott a budapesti területi döntőbe: 7.a … Kristóf (10.) Németh Balázs (17) 8.a Holczer Viktor (11.) 9.a Benda Katalin ( 17.) Földesi Tibor ( 11.) 9.b …
… 2012-13 - Zrínyi Ilona Matematikaverseny - Területi forduló Területi forduló Díjazottak 5. osztály: 4. Varga Eszter … Kerekes Bálint 15. Balczer …
… 2012-13 - OKTV - Második forduló Második forduló Matematika Az OKTV döntőjébe jutott Leipold Péter, 11. A Tanára: Árváné Doba Mária Informatika Madák Ildikó 11.C osztályos tanuló Felkészítő …
… 2007-08 - OKTV - Első forduló Első forduló MATEMATIKA Tanuló … Felkészítő tanára Knorr Gergely 12.a Dr. Sebestyén Zoltánné Cserép Máté 12.a Dr. … Zoltánné Radnai Tamás 12.a Dr. Sebestyén Zoltánné INFORMATIKA II. Tanuló …
… 2009-10 - Curie Környezetvédelmi verseny Curie környezetvédelmi csapatverseny kémia Benda Katalin 8.A Gyarmati Anikó 8.A Németh Viktória 8.A 6. … Curie környezetvédelmi csapatverseny kémia Benda Katalin 8.A Gyarmati Anikó 8.A …
… 2010-11 - Bolyai matematika - Regionális forduló Regionális …