Keresés
… 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában lehetett része iskolánk több osztályának is. Csonka Zsuzsanna … … 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában lehetett része iskolánk több osztályának is. Csonka Zsuzsanna …
… 2023-24 - Országos Állategészségügyi Verseny - Az Állatorvosi Egyetem által szervezett Oszágos Állategészségügyi … 193 csapat indult. Múlt hétvégén a három napos döntőben a jedlikesek csapata országos első helyezést ért el. A csapat …
… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A korábbi évekhez képest rekordszámú diák … vett részt a megmérettetésen, iskolánkból pedig 42-en. A Jedlikesek többsége 9. osztályba jár jelenleg, de …
… kerületi szavalóversenyt hirdetett a Karácsony Sándor Általános Iskola. A Jedlik Ányos Gimnázium több diákja is … Miklós Nem tudhatom ... című költeményét adta elő, s produkciójával 2. helyezést ért el. Gratulálunk a … kerületi szavalóversenyt hirdetett a Karácsony Sándor Általános Iskola. A Jedlik Ányos Gimnázium több diákja is …
… indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok mutatták meg tehetségüket különböző … indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok mutatták meg tehetségüket különböző …
… 2023-24 - EGIS középiskolai kémiaverseny - A korábbi évek hagyományait követve idén is megszervezték a középiskolásoknak szóló kétfordulós kémiaversenyt. A rendezvény döntőjét az Egis … Zrt.-ben tartották szeptember 29-én a Kutatók Éjszakája programsorozat részeként. A döntőben a Jedlik csapata …
… 2022-23 - Bolyai Természettudományos Csapatverseny - Az ELTE … (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik két csapata. A nyáron megrendezett országos döntőn 2. …
… - Szántay Csaba Kémiaverseny - A Szántay Csaba Kémiaverseny országos döntőjén a Jedlik csapata 1. helyezett lett. A csapat tagjai: Fáy Barnabás, Gede Emese, Horváth Máté, Perger Mátyás. Mindannyian a 8. A osztály …
… 2022-23 - Curie kémiaverseny - Országos döntő Országos döntő Szombaton zajlott … Bence 7. hely Bökönyszegi-Busay Botond 9. hely Dudás Márk 16. hely Zaha Enikő tanítványai 8. osztály Perger Mátyás …
… 2022-23 - Bendegúz Nyelvész - Tarolt a Jedlik a Bendegúz nyelvész fővárosi döntőjén Megvannak a … A nagy számú továbbjutónk itt is bizonyított. Mindkét korosztályban van továbbjutó, aki májusban Szegeden, az országos döntőn képviselheti iskolánkat és Budapestet. …
… feladatok. A Jedlikesek legjobb eredményei: 9. osztály (187 csapat közül) 49. Almalé Thierry Edvárd Miklós Katona … csapat közül) 39. L'Etat c'est moi Cseh Marcell Kelemen Balázs Gede Csenge Kemenesi Noel Tanáruk: Kovács Gabriella … Bíró Gergő Iliás Gergely Madár Péter Pető Kristóf Tanáruk: Hortobágyiné Kard Eszter 12. osztály (45 csapat közül) 8. …
… felelős helyettes államtitkára, Németh Szilárd kormánybiztos, és Sztankov Attila, a kivitelező Laterex Zrt. … Tóth János, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is. Galéria … 2022. … felelős helyettes államtitkára, Németh Szilárd kormánybiztos, és Sztankov Attila, a kivitelező Laterex Zrt. …
… (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik csapata. A nyáron megrendezett országos döntőn 2. …
… day A Jedlik Hét csütörtökén a 7.A osztály hátizsák nélküli napot szervezett. A feladat az volt, hogy hátizsák helyett … … A Jedlik Hét csütörtökén a 7.A osztály hátizsák nélküli napot szervezett. A feladat az volt, hogy hátizsák helyett …