Keresés
… 2018-19 - Abacus matematikaverseny - Az Abacus matematikai … című újság általános iskolai tanulóknak szóló kiadvány, a Bolyai János Matematikai Társulat és a Matematikában … 6.A 5. hely Szakács Domonkos 6.A 6. hely Tanáruk: Fodor Mária Gede Eszter 8.A 1. hely Tanára: Árváné Doba …
… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló … igyekeztünk aktívan feladatokat vállalni. Kirándulásaink során megismerkedtünk Hattingen nevezetességeivel, majd … várt bennünket és természetesen a Kölni Dóm is. Düsseldorfi sétánkon megcsodáltuk a Rajnát, a tartományi Parlament …
… Ballagás 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az … készült videofelvételek itt tekinthetők meg: Galéria … 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az …
… 2019 áprilisában került sor a Tudásbajnokság fővárosi döntőjére. Ezen azok a diákok vehettek részt, akik a tanév során – a levelezőversenyben – mind a hat fordulót eredményesen megoldották. A döntőn – amit a …
… Erasmus+ megnyitó Az iskolánk által koordinált INTEReST nevű projekt támogatást nyert az Európai Unió ERASMUS+ pályázatán. 2019. március 18.-ától egy héten át Budapesten látjuk …
… is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: … is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: …
… készült videók: (lejátszási lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) 2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató … a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) 2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató …
… jelentkezését várjuk. Az 5-6-7. évfolyamok, illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb …
… Márton-nap A „Fény Nemzetközi Éve” rendezvénysorozat keretében iskolánk német nyelvi munkaközössége a német nyelvet tanuló kerületi általános iskolások számára csapatversenyt hirdetett 2015. november 10-én 15 órára. A Márton-napi foglalkozáson a Karácsony …
… 2014-15 - Zrínyi Ilona Matematikaverseny - Területi forduló … 1. Bodroghy Bence döntős 2. Balbisi …
… Szivárvány A Hebe Kft. által szervezett irodalmi levelezős csapatversenyen 8. helyezést ért el a 9. évolyam csapata. Tagjai: Kup katica Németi Dominik … Gabriella … A Hebe Kft. által szervezett irodalmi levelezős csapatversenyen 8. helyezést ért el a 9. évolyam csapata. …
… 2013-14 - Zrínyi-Gordiusz - Területi forduló Területi forduló A Zrínyi Ilona … hely - döntős dr. Sebestyén Zoltánné 11. osztály Vu Lien … 1. hely - döntős Árváné Doba Mária Csapatverseny 7. 8. 9. 11. 12. évfolyamon 1. hely 6. és 10. …
… 2012-13 - Zrínyi Ilona Matematikaverseny - Területi forduló Területi forduló Díjazottak 5. osztály: 4. Varga Eszter 9. Teleki … Árváné Doba Mária 11. osztály: 1. Leipold … Knorrné Skapér Éva Csapatverseny 5. osztály 3. hely …
… 2007-08 - Zrínyi Ilona Matematikaverseny - Területi forduló Területi forduló A ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY … 6.A Leipold Péter 1. Árváné Doba Mária Sztanó Balázs 9. Árváné Doba Mária Hauksz Tamás 12. Árváné Doba Mária … Zoltánné Iván Nikolett 15. Dr. Sebestyén Zoltánné Csapatverseny eredményei: 5. évfolyam 1. hely Holczer, …
… 2009-10 - Curie Környezetvédelmi verseny Curie környezetvédelmi csapatverseny kémia Benda Katalin 8.A Gyarmati Anikó 8.A Németh Viktória 8.A 6. … Curie környezetvédelmi csapatverseny kémia Benda Katalin 8.A Gyarmati Anikó 8.A …