Keresés
… történelmi-irodalmi tanulmányi úton vettek részt Lengyelországban. A kirándulás célja a holokauszt téma körbejárása volt, felkutatva az auschwitzi tábort, mindeközben a magyar-lengyel kulturális, történelmi … történelmi-irodalmi tanulmányi úton vettek részt Lengyelországban. A kirándulás célja a holokauszt téma körbejárása …
… Rózsássy Barbara József Attila díjas költő, iskolánk egykori diákja volt. A verseket a klub tagjai mellett Ambrus … Rózsássy Barbara József Attila díjas költő, iskolánk egykori diákja volt. A verseket a klub tagjai mellett Ambrus …
… Fény Éve projekt Március 23-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozattal zárult az "A Fény Éve" című program, melynek … Március 23-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozattal zárult az "A Fény Éve" című program, melynek …
… szervezte a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóját. 288 tanuló foglalkozott a verseny ideje alatt gondolkodtató, sokszor furfangos feladatokkal. Az eredményhirdetés március 3-án 17 órakor, a Puskás Ferenc Általános Iskolában lesz. Galéria … …
… 2015-16 - Legorobot-építő verseny - Országos döntő Országos döntő Iskolánk csapata második helyezést ért el a …
… Természettudományi labor 2014. szeptember 8-án átadták iskolánk mintegy 300 millió forint értékű beruházását, a természettudományi …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … a Czuczor, a Jó tanuló, jó sportoló, Közművelődésért és az Arany Egér díjat, a Vermes Plakettet és a tavaly alapított …
… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de …
… Opera Az Opera szervezésében 2015. február 14-én zajló Faust Bálra pályázhattak 16-18 év … karitatív módon anyagilag támogatja. Iskolánk két diákja, Orosz Szonja és Viszmeg Krisztián sikerrel pályázott, így … karitatív módon anyagilag támogatja. Iskolánk két diákja, Orosz Szonja és Viszmeg Krisztián sikerrel pályázott, így …
… Népek karneválja Február 21-én, pénteken tartottuk meg a hagyományos Népek … – latin 9. C: Schlümpfe (mesejelenet) – német 5. A/1.: Az aranyalma története (jelenet) – latin 9. A: Mambo Number … modern változatban) – német 10. C: Sowieso (zene, dal koreográfiával) – német 10. A: Presentación sobre baile …
… Becz Beatrix F kategóriában országos 5. helyezést ért el: Bakos Luca (11.B), Pető Kristóf (12.A), Iliás Gergely (12.A) … Becz Beatrix F kategóriában országos 5. helyezést ért el: Bakos Luca (11.B), Pető Kristóf (12.A), Iliás Gergely (12.A) …
… 2023-24 - Arany János Irodalmi verseny - A XXXI. Arany János Irodalmi Verseny en az országos döntőbe jutott iskolánk két diákja, Farkas Emma … kívánunk! … A XXXI. Arany János Irodalmi Verseny en az országos döntőbe jutott iskolánk két diákja, Farkas Emma …
… 2023-24 - Implom József helyesírási verseny - Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A) képviselte iskolánkat, és 12. … … Az Implom József helyesírási verseny fővárosi fordulóján Farkas Emma (9. A) képviselte iskolánkat, és 12. …
… - A Dürer Matematika, Fizika és Kémiaverseny regionális fordulóján nyújtott teljesítményük alapján iskolánk három csapata jutott az országos döntőbe. K kategória: Domján Lola (10. A), Gede … Szabó Alexandra Nóra (11. B), Ungvári Dóra (11. B), Vass Balázs (11. B) 47. C kategória: Madár Hanna (9.A), …