Keresés

… 2018-19 - Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny - Országos döntő Országos döntő Az Apáczai 2+1 Irodalmi és Filmes Verseny … a legjobb 16-ot hívták be, és ebben mind a hat induló jedlikes szerepelt. A következő eredmények születtek: Lugosi …

2018-19 - Bolyai Kollégium természettudományi versenye - A … szervezett természettudományos csapatverseny első két fordulója után az országos döntőben 2. helyezett lett … döntőn Fraknói Ádám, Rapatyi Anna és Pári Marcell (12.A) vett részt. Az első két forduló csapatának tagjai: …

2017-18 - Elsősegélynyújtó verseny - Területi forduló Területi forduló A Jedlik Ányos Gimnázium 10.B és 10.D osztály tanulói …

… 2017-18 - Kis Kavics Kupa - Budapesti forduló Budapesti forduló Idén is meghívást kaptunk a Fazekas Gimnázium által … Kavics Kupára. 13 csapat közül a 6. helyen helyen végzett a Jedlik csapata. Csapattagok: Gede Eszter Lehotai Dávid 7.A …

… Virtuális kiállítás A Jedlik Ányos Gimnázium 10. D osztályos diákjai egy kreatív … Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt, a féléves munka során virtuális kiállítást készítettek egy kortárs szerző, Krasznahorkai László életművéhez. Az …

2016-17 - Bolyai Kollégium természettudományi versenye - … szervezett természettudományos csapatverseny első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik csapata. A csapat 10.A-s tagjai: Beke-Szabó Csenge …

2016-17 - Diákolimpia kislabdadobás - Raffay Csanád (6.A) a Diákolimpia budapesti fordulójában kislabdadobásban 65,79m-rel aranyérmet szerzett a Jedlik színeiben. Galéria … Raffay Csanád (6.A) a …

… kell) Parkoló Foci Műfüves focipálya Röpi Kisterem, nagy tornaterem Kviddics Kosárpálya Krétarajzolás: Téma a filmek … Udvar (füves terület)/Eső: 1. em. aula Filmek: Alice Tükörországban 3D Labor 1 Filmek: Dr. Strange 3D Labor 2 Filmek: … La La Land (Kaliforniai álom, angolul, magyar felirattal) Jedlik-terem Brutálaerobik 9:30, 10:30 8/A Gladiátorkodás …

… 2016-17 - World Robot Olympiad - Országos döntő Országos döntő A WRO … (7.A és 8.A), 1 senior (11ABD) korcsoportú csapat indult a Jedlik Ányos Gimnáziumból. Eredményeink: Elementary … Szabó Barna -  7. helyezett Junior korosztály (összesen 22 csapat) Humanoidok: Tóth Botond (7.A), Vizi Gergely …

… illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló feladata egy 3D-s plakát elkészítése … legkreatívabb módon. A plakát leadási határideje: április 20., csütörtök A második forduló az 5-6-7. osztályosok részére április 25-én, kedden, …

… JÁR A JÁG! JÁR A JÁG TAVASZI TÚRA 2017. április 8. szombat Április 8-án immár 3. alkalommal … A résztvevők különböző évfolyamokba, osztályokba járó jedlikes diákok voltak. Az útvonal 20 km hosszú volt, és Szentendre, Kő-hegy, Lajos-forrás, Pilisszentlászló állomásokat érintette. A túrafüzetbe …

… 2015-16 - Strandlabdarúgó diákolimpia - Országos döntő Országos döntő A 2016.06.09-10-én Siófokon megrendezett … diákolimpia országos döntőjén 3. helyezést ért el a Jedlik Ányos Gimnázium csapata valamint az országos döntő …

… A 2 km-es iskolai futamban abszolút harmadik helyen, a Jedliken belül elsőként szakította át a képzeletbeli … A 2 km-es iskolai futamban abszolút harmadik helyen, a Jedliken belül elsőként szakította át a képzeletbeli …

… Korcsolya A Jedlik Ányos Gimnázium kilenc osztálya kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálhassa a MÜPA korcsolyapályáját.  Ez az ingyenes program a partneriskolai … kapcsolat része. Köszönjük szépen! Galéria … A Jedlik Ányos Gimnázium kilenc osztálya kapott lehetőséget …

… is megrendezésre került a Kárpát Kupa Ifjúsági Labdarúgó Torna, immár 7. alkalommal, ezúttal Dunaszerdahelyen, december első hétvégéjén. A tornán a Kárpát-medence különböző részeiből érkezett csapatok … ezúttal Csepel válogatottjának szólt.  A csapat gerincét jedlikes diákok adták, név szerint: Glatkov Zoltán, Torda …