Keresés

… - A Dürer Matematika, Fizika és Kémiaverseny regionális fordulóján nyújtott teljesítményük alapján iskolánk három csapata jutott az országos döntőbe.  K kategória: Domján Lola (10. A), Gede … Szabó Alexandra Nóra (11. B), Ungvári Dóra (11. B), Vass Balázs (11. B)        47. C kategória: Madár Hanna (9.A), …

… December 1-én meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. Az ünnepi hangulatot az iskolai énekkar műsora alapozta meg. Galéria … December 1-én meggyújtottuk az …

… Felvételi játszóház November 7-én került sor a Jedlik iránt érdeklődő negyedik évfolyamosok számára … és tanárok barátságos természetéig. A kétórás program során a nyolcadikosok önfeledten kalauzolták és … tartó élményt jelentett ez a délután. A fotókat Császka Balázs (8.A) készítette.  Galéria … November 7-én került sor

… A zene világnapja Október 1. a zene világnapja, amit iskolánkban szeptember 29-én ünnepeltünk meg. Reggel zenés-táncos flashmobbal indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok …

… Hétvégi túra Október 15-én, vasárnap iskolánk lelkes diákjai és tanárai, néhány szülővel … gyalogos túrát tettek a budai hegyekben az Árpád-kilátó – Oroszlán-szikla – Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó – … gyalogos túrát tettek a budai hegyekben az Árpád-kilátó – Oroszlán-szikla – Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó – …

… Határtalanul: Rákóczi nyomában Határtalanul 2022 Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2022/1-001124 Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatás mértéke: 3 760 000 Ft Az utazás … 5-9. A tanulmányút helyszíne: Szlovákia Meglátogatott iskola: Várhosszúréti Magyar Tannyelvű Alapiskola A …

… DÖK-nap A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: … … A tanév utolsó tanítási napját az idei évben is a Diákönkormányzat szervezte. Számos program közül választhattunk: …

… 2022-23 - Bendegúz Tudásbajnokság - Az idei tanévben is Szegeden rendezték meg Tudásbajnokság országos döntőjét, ahova az egész éves sikeres versenyzés után a fővárosi fordulón elért eredmény alapján hívták be az első, esetleg …

… 2022-23 - Bendegúz nyelvész verseny - A  Szegeden …

… 2022-23 - Bendegúz Tudásbajnokság - A Bendegúz Tudásbajnokság fővárosi fordulóján azok a diákok vehetnek részt, akik az egész … versenyen bizonyítják ügyességüket. A legjobbak a szegedi országos döntőn képviselik majd május 27-én iskolánkat és …

… Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulójába több mint tizenhétezer versenyző közül … 5. osztályos ok közül (867 versenyzőből) az elért pontszám sorrendjében: Fux Maja  (11. hely) Kovács Kristóf Kilczin … Evelin Marczis Barbara Pánya Kamilla Felkészítő tanáruk: Horváth Zsuzsanna   6. osztályos ok közül   (678 …

… 2022-23 - Fővárosi Német Nyelvű Szavalóverseny - A fővárosi, …

… 2022-23 - Bendegúz Nyelvész - Tarolt a Jedlik a Bendegúz … A nagy számú továbbjutónk itt is bizonyított. Mindkét korosztályban van továbbjutó, aki májusban Szegeden, az országos döntőn képviselheti iskolánkat és Budapestet. …

… 2022-23 - Bolyai Természettudományos Csapatverseny - A Bolyai Természettudományi Verseny országos döntőjének szóbeli fordulójába jutott iskolánk két csapata:  7.A …

… 2022-23 - Fazekas Biológiaverseny - A váci múmiákról írt dolgozatával a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által meghirdetett Fazekas …