Keresés
… 120 éve született Muki bácsi 120 éve, 1905. április 3-án született Dr. Vermes Miklós, Muki bácsi, iskolánk egykori fizika, kémia és matematika szakos tanára. Szülei … Sopronban. A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol egykoron Rátz László és Mikola Sándor is. Végig jeles …
… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1964, 1974, 1984, 1994, 2004, 2014-ben érettségizett …
… megvalósult Nemzetközi Őssejt-napon . A diákok a program során az őssejtkutatásba és annak orvosi jelentőségébe nyerhettek – igen alapos – betekintést. … programon! Marczis Rebeka, Unger Sára Utolsó módosítás: 2024. 03. 26. – 11:53 Galéria …
… által szervetett verseny döntője, ahova a levelező fordulók után bejutott az „Olvad a nyárember” csapat. A természettudományos (biológia, fizika, földrajz, kémia, informatika és matematika) csapatverseny országos döntőjében 2. …
… A Jedlik Ányos Gimnázium és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1954, 1964, 1974, 1984, 1994, 2004-ben érettségizett …
… a Jedlikben kezdte, majd az Árpád Gimnázium testnevelés tagozatán érettségizett, ahol 1954-ben tanítói oklevelet is … Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, …
… nem ütközve kerül lebonyolításra. A jelentkezők száma korlátozott, ezért amennyiben érdeklődéseteket felkeltettük, … 02. 04. – 12:57 Csatolmányok jedlik_plymouth_ajanlat_1het.pdf …
… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1963, 1973, 1983, 1993, 2003, 2013-ban érettségizett …
… izgalmas előadást az őssejtek kutatásáról, valamint azok orvosi alkalmazásáról. Köszöntve a résztvevő középiskolás diákokat, a rendezvényt Sándor Judit és Varju Márton bioetikusok (Közép-Európai Egyetem, … bemutatót a rák kialakulásáról, kezeléséről és az őstumorsejtekről. Ezen belül kifejtette a rák és a tumoros …
… Alapítvány a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta a kortárs irodalom érdekében kifejtett életművéért. Utolsó módosítás: …
… Jedlik Ányos Gimnázium Öregdiák Találkozóra hívja „kerek évfordulós” egykori tanítványait, az 1952, 1962, 1972, 1982, 1992, 2002, … az alábbi űrlap kitöltésével vagy telefonon ( +36 1 276-1133 ) jelezze. Köszönjük Budapest XXI. kerület Csepel …
… középiskolai tanár , Határozatlan idejű státuszok: Informatika szakos középiskolai tanár , Francia nyelv szakos középiskolai tanár , Ének-zene … lehet a [email protected] e-mail címre. Bővebb információk: 06-1-276-1133 Utolsó módosítás: 2022. 05. 25. – …
… Tantermen kívüli digitális munkarend A Kormány döntése alapján a középfokú iskolákban a 9. és a … szerint vesznek részt az oktatásban, három lehetséges munkaformában: Feltöltött és elküldött feladatlapok, beküldendő … esetben, intézményvezetői engedéllyel egyéni és kiscsoportos konzultációk tartására – az egészségvédelmi …
… 2020. október 26-án a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Krassói Kornélia, iskolánk korábbi igazgatóhelyettese, nyugalmazott tanára. Gratulálunk! …