Keresés
… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … szereztem 1945-ben. Egyetemi éveim alatt a néprajzot is felvettem és harmadik tanári szaktárgyként az angol nyelvet … ahol 160 mesét jegyeztem le és a Székelyföldön, ahol bútorokat rajzoltam. Mindkét gyűjtés anyaga a Néprajzi Múzeum …
… a karbantartásig. Ez cég 1989-ben alapult meg egy kis csoporttal akik belekezdtek a fejlesztésbe és kutatásba, mára … okítást is kaptunk. Ezután (mivel nagy létszámú csoportnak számítottunk) két csoportra bontva kezdtük meg a több … megpróbálták leszűrni, hogy melyik diákot érdekli jobban a fizika és annak különböző tudomány ágai. Hozzánk is tettek …
… kezelésével – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló … is az egyik legfőbb törekvése, hogy már a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel, és … éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. Mindkét korcsoport számára 200-200 különböző nehézségi szintű …
… CanSat Hungary 2025 A CanSat verseny 2025 magyarországi döntőjébe jutott és …
… Reaktorlátogatás Március 19-én és 20-án a 11. évfolyamos fizika fakultációs diákok két csoportban ellátogattak a BME Nukleáris Technikai Intézetébe, …
… - meséjével. Az ünnepélyes díjátadóra március 12-én került sor a Vígszínházban, olyan illusztris vendégek részvételével, … Pál utcai fiúkból is ismerős) színművész. A szórakoztató műsorelemeket sem mellőző, egész napos gálán a szervezők nem … pályaművek szerzőit, illetve nem csak többszázezer forintos tárgyjutalmakkal ismerték el kimagasló …
… ELTE IK, pályaorientációs programok A HiSchool Alapítvány HiJob programja … nyílt céglátogatásra. A legtöbb jedlikes az ELTE Informatikai Karára látogatott, ahol a mesterséges … Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központba, a Bosch Magyarországhoz, és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe is …
… Öregdiák találkozó Öregdiák Találkozóra hívtuk „kerek évfordulós” egykori tanítványainkat, az 1954, 1964, 1974, 1984, 1994, 2004, …
… érte el. A csapat tagjai Farkas Dániel és Molnár-Gábor Dániel 9.A, Perger Mátyás és Juhász Tamás 10.A osztályos …
… József és Kékesi Attila tanár urak kíséretében. A program során megtekintették az Aeropark repülőmúzeumot, ellátogattak … utasoktól elzárt területén. Az alábbiakban a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg válogatást, valamint … működésével és felépítésével kapcsolatban gazdagodhattunk információkkal. Ezután busszal vettük az irányt a reptér …
… 2023-24 - KÖMAL - A 12.A csapata a KöMaL matematika B jelű …
… tekinthetnek meg egy válogatást. A látogatás napján korán keltünk, mert a busz már reggel 6-kor az iskola előtt várt minket, hogy a program 8 órás … végigkalauzolt minket egy interaktív kiállításon, melynek során egy általános bevezetést tartott a Paksi Atomerőmű …
… Május 3-én elbúcsúztattuk a végzős évfolyamot. Az ünnepi műsort a 10.A osztály, és Janik Mária tanárnő adta. … vizsgákhoz! (Fotók: Bajnok Bernát, 11.D; videó: Marinkás Gábor, 11.D) Galéria …
… Reaktorlátogatás A 11.B osztály fizika fakultációs diákjainak … április 30-án lehetősége volt meglátogatni a BME oktatóreaktorát Juhászné Székely Mónika tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során Dr. Pokol Gergő és Bobos Csaba, a Nukleáris Technikai …
… Hídlátogatás A 11. évfolyam fizika fakultációs diákjai január 25-én hídlátogatáson … tanárnő és Kékesi Attila tanár úr kíséretében. A látogatás során betekintést nyerhettek az Erzsébet híd belsejébe, … történetéről és szerkezetéről. Az alábbiakban a látogatás során készült képekből tekinthetnek meg válogatást, valamint …