Keresés

… - élménybeszámoló Az algimnazisták közül öten ( Horváth Anna, Dudás Márk, Szabó Viktor, Czető Viktória, Miló Ádám ) részt vettünk egy a Csepel … oldották meg (lásd pl. Fővám tér). A kikötő területén a Google térképén is jól látszó, három mesterséges medencébe …

… látogatása 2​​011-ben is részt vehettünk az immár huszonhatodszor megrendezésre került németországi diákcserén - ezúttal fogadóként. Most talán kissé …

… A magas színvonalú nyelvórákat délelőttönként az Oxford English Centre biztosította számunkra. A tanítás interaktív …

… német tagozatát válaszd-e továbbtanulásod célpontjaként, akkor szeretnélek megerősíteni abban, hogy igen, most is jó … vizsgáról Ha német tagozatra szeretnél jelentkezni, akkor elsőként fontos hangsúlyoznom, hogy nyelvi tagozatot nem … is. A tagozat indításától kezdve 2. idegen nyelvként angolt tanulnak kezdő szintről a diákok. Tapasztalatunk …

… augusztusban a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában dolgozott filmproducerként. Idén márciusban a New York-i Tudományos Akadémia kérte fel, hogy ossza meg … rekordösszegű, 750 milliárd forintos bírságot szabott ki a Google-ra. Az ilyen hallatán még a rettenthetetlen cégek is …