Keresés

… Csatolmányok tankeruleti_tajekoztato_a_hit-es_erkolcstan_oktatasrol.pdf

… a 2x15 helyre. Pár éve már 2 osztályban indítunk 1-1 csoportot, hogy kielégíthessük a megnövekedett igényeket. Szóbeli felvételi vizsga során szelektáljuk a jelentkezőket, az elvárások és témakörök … a figyelmet, hogy nem kezdőszintről indulnak a csoportok, a minimum elvárás az B1 szint. Nagyon lényeges …

2022-23 - Bolyai Természettudományos Csapatverseny - A Bolyai Természettudományi Verseny országos döntőjének szóbeli fordulójába jutott iskolánk két …

… Dr. Major Pál Curriculum vitae Budapesten 1918-ban születtem, Csurgón tanultam a Csokonai Vitéz Mihály Református Reálgimnáziumban. Szerencsém volt az iskolámmal, a … tudományegyetemen és négy év után a jogtudományok doktorává avattak. Közigazgatási pályára kerültem, …

… Tisztelt Szülők! Intézményünkben a beiratkozás időpontja 2021. június 22. kedd. A beiratkozás az alábbi beosztás szerint zajlik. … a diákigazolvány igényléséhez. Ha az adatlap a beiratkozáskor még nem áll rendelkezésre, azt pótlólag július hónapban, …

… hat évet. Kimagasló versenyeredményeihez tehetségén és szorgalmán kívül hozzájárult ebben a színvonalas környezetben … versenyeredménnyel büszkélkedhetett. A legfontosabbakat soroljuk most fel: a Dürer Kémia Csapatversenyen harmadik és … Versenyen első és harmadik helyezett, illetve a legjobb gyakorlatért járó különdíj birtokosa lett, valamint …

… min. három osztályfőnöki óra (3 - 4 – 5.) Bese Benő, Horváh Zsuzsanna osztályfőnökök 3-4. cs-p Tanulmányi … nyilvánossá tétele a honlapon vezetőség, Borbély Balázs 22. csütörtök Megemlékezés az ’56-os forradalomról Utolsó … tárgyak (online) szaktanárok 23. 14:30 hétfő Zrínyi Ilona Matematikaverseny helyi forduló Kovács Gabriella 24. kedd …

… Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, tanítványait a Csepel SC átvette és …

… és a lépcsőház hidegburkolása is elkészült. Jelenleg a bútorok beépítése, valamint a gépészeti és elektromos … már az oktatási szárnyakon is a festési munkákat végzik, a tornacsarnok kiszolgáló részén pedig a hidegburkolás és a festés zajlik. A terület északi és keleti oldalán már építik az új kerítést, míg a déli oldalon a régi …

… Koronavírus aktualitások Naprakész információk a koronavírusról Az Oktatási Hivatal járvánnyal kapcsolatos … karanténban tartózkodó tanuló Digitális oktatáson/csoport szám 2022.03.16. 1 0 0 0 0   Utolsó módosítás: 2022. 03. …