Keresés
… foglalkozások része. Tehát a gyermek iskolai beíratásakor (illetve az 5. évfolyamon) adatlap kitöltésével … a hit-és erkölcstan oktatással kapcsolatos ismeretekről az Országgyűlés által elismert 27 magyarországi egyház, vallásfelekezet és vallási közösség idén is …
… munkarend Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében tett pénteki miniszterelnöki bejelentés alapján, a tanulók 2020. március 16-tól nem jelenhetnek meg a köznevelési … ügyeletet biztosít. Felhívom figyelmüket, hogy kiscsoportos felügyelet esetén is fennáll a fertőzés veszélye. A …
… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben … húsz évig vezette az iskolai informatika munkaközösséget, 2014 óta kerületi munkaközösség-vezető. Laborvezetőként …
… INTEReST „Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning” (A … a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) Koordinátor iskola: Jedlik Ányos Gimnázium Partneriskolák: … oktató kollégáknak több tantárgyat magukba foglaló projektek kivitelezésében, a diákoknak a különböző órákon …
… Informatika a Jedlikben A kezdetek 1992 : Bekapcsolódtunk az … és előadói voltak a Microsoft Nyári Tanártovábbképzéseknek. 2019: Büszkék vagyunk rá, hogy a meglévő lehetőségeinkre … 10 és Office 2019 környezetben. Ezeket kiegészíti még egy 12 géppel felszerelt nyelvi terem, valamint az aulákban és a …
… Iskolánk ebben a tanévben ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … Alma Mater utolsó hajtása. Egy hónap alatt létrejött az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … haladó tehetséggondozó nyolcévfolyamos osztály mellett, az angol és német nyelvi, digitális kultúra , matematika és …
… Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … A nálunk javított dolgozatokról az értékelőlapokat 2019. február 5 -én 8 és 16 óra között van lehetőség … 0001 15 fő természettudományos 0002 15 fő angol nyelv 0003 30 fő német nyelv 0004 15 fő informatika 0005 15 fő …
… 2021-22 - Magyarország jó tanulója - jó sportolója - Az Emberi Erőforrások … és sportteljesítménye alapján. I.kategóriában (oktatási intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy egyéni munkarend keretében részt vevő 5−8. …
… 2009-10 - Környezetvédelmi és oktatási pályázat Környezetvédelmi és oktatási pályázat természettudományok Holczer Viktor 7.A 1. …
… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel … dr. Hoffmann Rózsát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárát, dr. Simicskó Istvánt, az … Tóth János tankerületi igazgatót, Kecskés Ágnes oktatási ágazatvezetőt, Zanati Bélát, a JÁG nyugalmazott …
… és könyvtári fejlesztések mindenkinek”EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 projekt keretében megrendezésre kerülő Tied a … Gimnázium diákjai öt hónapon keresztül kutatták Krasznahorkai László és Nemes Nagy Ágnes szövegeit, hogy most …
… tanuló, dolgozó látogathatja. Az intézmény előtti csoportosulások megelőzésére érdekében az „A” épület … keresztül érkezzenek az iskolába. Az intézménybe érkezéskor, a bejáratnál minden foglalkoztatott és diák számára … a tantestület engedélye szükséges. Utolsó módosítás: 2021. 05. 26. – 11:48 …
… e-mail címen értesítsék az iskolát. Utolsó módosítás: 2020. 05. 19. – 14:11 …