Keresés
… utazás előtt hihetetlenül izgultunk, mi vár ránk egy idegen országban, idegen városban, idegen emberek között. Vajon ki … indult a buszunk. Az út fantasztikusan telt, összehangolódtunk. Estére érkeztünk Lengyelországba. Első lengyel szavunk "DOBRE VIECSUR" volt, amit …
… Bolyai csapatverseny A Bolyai anyanyelvi csapatverseny regionális fordulóját szervezzük immáron harmadik alkalommal 2013. november 8-án fél háromkor. Kisdiákjaink lelkes …
… 2011-ben is részt vehettünk az immár huszonhatodszor megrendezésre került németországi diákcserén - ezúttal fogadóként. Most talán kissé … megismertetni a nagyvárosi élettel itt, Budapesten. Az első napon rögtön egy autóbuszos városnézésen vehettek részt, a …
… motiválni a németül tanuló diákokat, kedvet teremteni a nyelvtanuláshoz és szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat az általános iskolai … vesz részt rajta. Mivel most később kezdtük, csak egy fordulót terveztünk, melynek visszaküldési …
… 2014-15 - Angol OÁTV Az Angol nyelvi OÁTV fővárosi fordulójába jutottak a 7.A osztályból: Bakos Kristóf Teleki Sándor Fellegi Márton Tanáruk: Bor Pálma … Az Angol nyelvi OÁTV fővárosi fordulójába …
… 2014-15 - KÖKÉL AZ ORSZÁGOS LEVELEZŐS KÉMIAVERSENY … (10. A) (10. osztály) 2. hely K pontverseny Balbisi Mirjam (10.A) 1. hely … hely Felkészítő tanáruk: Elekné Becz Beatrix … AZ ORSZÁGOS LEVELEZŐS KÉMIAVERSENY EREDMÉNYEI: A pontverseny …
… 2007-08 - Atlétika diákolimpia - Országos döntő Országos döntő DIÁKOLIMPIA – ORSZÁGOS FORDULÓ Musa Márton 10.B osztályos tanuló az …
… 2007-08 - Úszás diákolimpia - Országos döntő Országos döntő DIÁKOLIMPIA – ORSZÁGOS FORDULÓ Kertész Tímea 5.A osztályos tanuló …
… - Kerületi Művészeti Szemle A MŰVÉSZETI SZEMLE KERÜLETI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYE - PRÓZA Tanuló … Áron 8.A 1. Venczel Katalin … A MŰVÉSZETI SZEMLE KERÜLETI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYE - PRÓZA Tanuló …
… OÁTV - Fővárosi döntő Fővárosi döntő A NÉMET ÓÁTV FŐVÁROSI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI Tanuló … Zita 7.A 10. Remete Róbert … A NÉMET ÓÁTV FŐVÁROSI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI Tanuló …
… - Fővárosi döntő Fővárosi döntő AZ ANGOL ÓÁTV FŐVÁROSI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYE Tanuló … Felkészítő tanára Teleki Mónika 16. Bor Pálma … AZ ANGOL ÓÁTV FŐVÁROSI FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYE Tanuló …
… A matematika tagozat szóbeli témakörei A szóbeli vizsgán a jelentkezők egy 2-3 feladatot tartalmazó kérdéssort kapnak. Ezek megoldására, végiggondolására 15 perc … nem használható. Matematika szóbeli felvételi témakörök a 9. évfolyam matematika tagozatára jelentkezőknek …
… Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Baár Madas református leánygimnáziumban végeztem. Magyar-német szakos … ahol 160 mesét jegyeztem le és a Székelyföldön, ahol bútorokat rajzoltam. Mindkét gyűjtés anyaga a Néprajzi Múzeum … augusztus 1-től 1973. augusztus 31-ig a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnáziumban tanítottam németet és angolt. …
… szaktárgyakból. 1930-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett fizikából. 1928-tól 1935-ig … Tudomány Egyetemen. 1935-ben került a Budapesti (fasori) Evangélikus Gimnáziumba, ahol matematikát, fizikát és … Társulat egyik alelnöke volt. 1985. július 1-én New Yorkba ment, volt tanítványai meghívásának eleget téve. Muki …
… felvételi vizsgáról A vizsga időpontja: 2015. január 17. szombat Magyar nyelv: 10 óra Matematika: 11 óra A vizsga … Pótnap: 2015. január 22. 14 óra. Az írásbeli vizsga során a dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék …